Külföld

III. Károly megkönnyezte a jókívánságokat

rtl.hurtl.hu

2024. február 21. 20:49

Visszatért hivatalos teendőihez, a brit miniszterelnökkel találkozott.

Visszatért hivatalos teendőihez III. Károly brit király azután, hogy február elején rákkal diagnosztizálták. A BBC tudósítása szerint az uralkodó Rishi Sunak miniszterelnökkel találkozott, aki azt mondta III. Károlynak: „csodálatos látni, hogy ilyen jól néz ki”. „A tükrök miatt van” – viccelődött a király, aki azt is elárulta a kormányfőnek, hogy meghatották az üdvözlőlapok és jókívánságok, amiket kapott, sokszor meg is könnyezte ezeket.

Rishi Sunak szerdán királyi audienciára érkezett a Buckingham-palotába, de nem kétséges, hogy ő és III. Károly is tisztában voltak azzal, hogy a közvéleményt elsősorban az uralkodó egészségi állapota érdekli, így a szerdai, mintegy háromnegyed órás találkozó sajtónyilvános részén erről beszélgettek. A megbeszélés nagy része szokás szerint zárt ajtók mögött zajlott.

Rákdiagnózisa óta a királyt járóbetegként kezelik. Ezalatt nem vesz részt hivatalos látogatásokon, de államfői teendőit ellátja, így a miniszterelnökkel is rendszeresen találkozik. Szerdán részt vett az uralkodói tanácsadó testület, a Titkos tanács havi ülésén is, ami nagyrészt a törvényhozás két házának tekintélyes tagjaiból áll.

Nyitókép: Jonathan Brady/Pool via REUTERS

#Külföld#iii. károly#rishi sunak#rák#betegség#audiencia#egyesült királyság

Címlapról ajánljuk