Külföld

Videókon, ahogy három kilométeres füsttel tör ki az egyik legnagyobb élő vulkán Indonéziában

rtl.hurtl.hu

2023. december 3. 19:04

Eddig nem tudni károkról és áldozatokról.

Kitört vasárnap az indonéziai Szumátra szigetén található Marapi vulkán, amely fölött három kilométer magas füstoszlop kígyózott a helyi hatóságok beszámolói szerint, írja az MTI. Esetleges áldozatokról, illetve károkról egyelőre nem voltak jelentések. A hatóságok három kilométeres körzetben lezárták a térséget.

A hamueső időközben elérte az Agam körzetet, ahol az égbolt emiatt egy időre elsötétedett. A lakosokat felszólították, hogy maradjanak otthon. A kitörés idején 70 túrázó volt a tűzhányón, mentőegységeket indítottak, hogy biztonságos helyre vigyék őket.

Előzetes mérések szerint a 2981 méter magas vulkán kitörése öt percig tartott, közölte Abdul Muhari, az országos katasztrófavédelmi hatóság szóvivője. További kitörések folyamatban vannak, figyelmeztetett Hendra Gunawan, a vulkáni és geológiai katasztrófák mérséklésére létrehozott ügynökség (PVMBG) szakembere. Mint mondta, a Marapi tevékenysége január óta fokozódott.


Nyitókép: Twitter

#Külföld#vulkán#kitörés#indonézia#Videó#twitter

Címlapról ajánljuk