Külföld

Újabb magyarokat mentettek ki Izraelből

rtl.hurtl.hu

2023. október 14. 7:46

Már több mint ötszáz magyart menekítettek ki Izraelből a Magyar Légierő gépével. 

Összesen 62 emberrel, ebből 46 magyar állampolgárral a fedélzetén pénteken késő este sikeresen elhagyta az izraeli légteret a Magyar Légierő második gépe is. Erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter számolt be a Facebook oldalán.

Szijjártó hozzátette, hogy „honvédségünk így összesen ötször repült be állampolgárainkért a konfliktuszónába annak érdekében, hogy mindenkit biztonságban hazahozzunk", és már „547 állampolgárunknak segítettünk hazajutni minden lehetséges módon és eszközzel".

„Úgy hívták, hogy Szentföld, most ez a szent pokol” – megrázó vallomások az Izraelből hazatért magyaroktól

Volt olyan magyar, aki több órán át ült az óvóhelyen Izraelben három gyermekével. Azt mondja, akkor értette meg, hogy mit jelent a háború. A Fókusz riportjában még több történetet ismerhetnek meg azokról a magyarokról, akik tegnap Izraelből Magyarországra érkeztek.

„Vagy visszalősz, vagy meghalsz” – három magyar férfi adott felkavaró interjút arról, milyen az izraeli hadseregben szolgálni

András száznál is több bevetésben vett részt az izraeli hadsereg tartalékos főhadnagyaként, Benjámin fél évet szolgált, megsérült. Péter két bátyja volt katona Izraelben. Mindannyian megtapasztalták, milyen a világ egyik legjobban felszerelt és kiképzett hadseregében szolgálni. A három magyar férfi döbbenetes interjút adott a Fókusznak, melyben elmondták, ha hívnák őket, azonnal bevonulnának az izraeli hadseregbe.

Nyitókép: Izraeli tankok vonulnak Gáza felé, 2023. október 13-án. Fotó:REUTERS/Violeta Santos Moura

#Külföld#izrael#magyarok#kimenekítés#honvédség#Magyar Légierő#szijjártó péter

Címlapról ajánljuk