„Orbán csak olyan akar lenni, mint Putyin” – az ukrán újságírók szerint országukban óriásit esett a magyarok megítélése az elmúlt másfél évben

„Nagyon érdekelt már minket, hogy milyen Magyarország testközelből, mert az ukránok véleménye a magyarokról az elmúlt másfél évben jelentősen romlott. Amikor egy háborús környezetben élsz, nem teszel különbséget egy nép között, és aközött, hogy milyen kijelentéseket tesz a kormányuk. Ez egy leegyszerűsített, de gyakran pontos módszer arra, hogy megmondjuk, ki a barát, és ki az ellenség” – mondta Olena Removska, az ukrán közmédia munkatársa az RTL székházában.

Removska és több ukrán újságíró az Network for Reporting on Eastern Europe (n-ost) civil szervezet programjának keretén belül tettek látogatást több magyarországi szerkesztőségben is, hogy megosszák az orosz-ukrán háborúban szerzett tapasztalataikat, illetve, hogy hazai kollégákkal beszélgessenek arról, hogyan foglalkozik a külföldi média az orosz invázióval.

Szóba került az is, hogy a Minszkbe látogató, orosz kormánytagot elsőként az EU-ba hívó Szijjártó Péter, valamint a bucsai mészárlást csak vonakodva elítélő, az EU-t hitlerező Orbán Viktor szavai nem segítettek abban, hogy az ukránok pozitívabb képet kapjanak a magyarokról, még az ukrán menekültek befogadásának ellenére sem. Serhii Stukanov, az Ukrán Rádió főszerkesztő-helyettese arról beszélt:

Nem igazán látunk kiutat a helyzetből. Orbán Ukrajnából egy diktátornak tűnhet, valaki olyannak, aki nagyon szeretne Putyinhoz hasonlítani.

„Ha Ukrajna nem éli túl a háborút, nem is lesznek kisebbségi ügyek, amikkel foglalkozni lehet”

„Miért van az, hogy egy ország tagja a NATO-nak és az EU-nak, mégis többször az ellenkezőjét teszi, mint ezek a szervezetek?” – az ukrán újságírók egyetlen kérdésben foglalták össze, mit nem értenek a magyar kormány álláspontjából a háborúval kapcsolatban. Hozzátetették, hogy az ukránok közül sokan tudják, hogy a magyarok számos menekültet fogadtak be, és „ezért hálásak is”, ám a kormány kijelentései sokat rontottak a megítélésünkön.

A magyar médiában főként az orosz befolyást látják: „Tudtuk, hogy Orbán médiabirodalma elég nagy, de nem sejtettük, hogy valójában ilyen befolyásos”. A legtöbb helyi pedig nem is ismer személyesen magyarokat, így csak az efféle hírek, valamint a kormányzati nyilatkozatok alapján tud ítéletet mondani.

Removska például a cseh elnökkel, Milos Zemannal állította párhuzamba Orbánt. Emlékeztetett, hogy a cseh vezető is mondott „ukránellenes” nyilatkozatokat az invázió előtt, azonban amikor Vlagyimir Putyin támadásra utasította hadseregét, nem késlekedett elítélni őt, és kiállni Ukrajna mellett. „A legtöbb ukrán már nem is emlékszik arra, hogy valaha kritizált minket” – tette hozzá.

Ezzel szemben úgy látják, hogy Orbán és a magyar kormány oroszbarátságát még az elkövetett háborús bűnök sem befolyásolták eléggé. „Csak azt látják, hogy mind a ketten ugyanazt mondják: Orbán és az orosz propaganda is”. Arról is beszéltek, hogy szerintük túlzó, hogy a magyar kormány ennyire az Ukrajnában élő magyar kisebbségek helyzetére és a nyelvtörvényre fókuszál. „Az ukránoknak készeknek kell lenniük a kompromisszumra ezzel kapcsolatban, de a magyar kormány eltúlozza a problémát”. Mivel egy „egzisztenciális háborúról van szó”,

ha Ukrajna nem éli túl a háborút, nem is lesznek kisebbségi ügyek, amikkel foglalkozni lehet

– hangzott el.

Korábban arról írtunk, hogy adatok is alátámasztják: nyugati szomszédaik közül a magyarokban bíznak a legkevésbé az ukránok, sőt, negyven százalékuk szerint a kormány lépései azt készíthetik elő, hogy Magyarország területi követelést formáljon Kárpátaljára.

Felkészülni az invázióra és a propagandára

Az ukrán-magyar kapcsolatokon kívül azok a tapasztalatok is szóba kerültek, amelyeket az ukrán kollégák az elmúlt másfél évben szereztek a háborús tudósítások során. Arról beszéltek: az invázió előtt ők sem nagyon várták azt, hogy Putyin ilyen széleskörű támadást indít. Az általános vélekedés ekkor az volt az országban, hogy csupán a keleti részeken fog felerősödni az ellenségeskedés.

„Teljesen hihetetlennek tűnt az az elképzelés, hogy teljeskörű háború lesz” – mondta Removska, aki úgy emlékszik, hogy „a háborús fenyegetés erősödésekor az ukrán média vezetői elkezdtek óvintézkedéseken gondolkodni”, ám a gyakorlatban „minden máshogy nézett ki, mint ahogy elképzeltük”.

Ő és a többi újságíró is úgy emlékszik vissza, hogy több szerkesztőség ekkor szétvált: egyesek Nyugat-Ukrajnába költöztek, hogy biztonságban tudják családtagjaikat, viszont Kijevben és a frontvonalon is sokan maradtak. „Gondolkodás nélkül elkezdtük napi 24 órában közvetíteni az inváziót, a különböző csatornák pedig folyamatosan egyeztettek egymással, hogyan folytassuk a munkát a kihirdetett statárium alatt”.

Stukanov így emlékezett vissza: „Az első nap megkaptuk az instrukciókat, de két óránként óvóhelyre kellett mennünk a rakétázás miatt. Miután az első éjszakát is óvóhelyen kellett töltenünk, a vezetőség elhatározta, hogy akkor Nyugat-Ukrajnába költözünk”. Viszont fontosnak tartották, hogy arról beszéljenek: Oroszországgal ellentétben Ukrajnából nem menekülnek el a közéleti szereplők, valamint a kulturális élet és a média képviselői. A kultúraszervezőként is dolgozó Bohdana Neborak arról beszélt: „Sokaknak ajánlottak állást, vagy menedéket az USÁ-ban, de senki sem ment, mert úgy érezték, hogy szükség van rájuk itt, hogy a társadalmat szolgálják. Bennem is meg van ez a szükséglet”.

Az újságíróknak nemcsak a háborús veszéllyel, hanem a folyamatos orosz propagandával is meg kell küzdeniük. Removska szerint az efféle információk tényellenőrzésénél fontosabb, hogy „megbízható tudósítások készítésére koncentráljunk, és ne engedjük, hogy az információs teret megbízható hírek hiányában álhírek töltsék be”.

Emlékeztet, hogy Ukrajnában az is könnyítette a helyzetet, hogy a legtöbb orosz hírcsatornát már betiltották. Ám a nyugati újságírókat szerinte még képesek befolyásolni az oroszok, akiknek a közösségi média – elsősorban a Telegram – is nagy teret ad saját álláspontjuk terjesztésére. „Így többen olyan narratívákkal kezdenek el dolgozni, amelyek az első pillanattól kezdve tévesek”. Ő úgy véli, hogy „a legfontosabb dolog, hogy fejlesszük az emberek médiaműveltségét. Az álhírek sima megcáfolása nem elég”.

Az állam nem nyúl bele a tudósításokba, de működik az öncenzúra

Szóba került az is, hogy vajon a Volodimir Zelenszkij vezette ukrán állam mennyire szól bele a háborús helyzetben az egyes szerkesztőségek munkájába, mennyire diktálja a tartalmat. 

Az újságírók szerint az ukrán médiában elég komoly öncenzúra működik, amikor a hadsereggel kapcsolatos információkról, csapatmozgásokról van szó: mindenki vigyáz, hogy ne írjon meg olyasmit, ami előnyhöz juttathatná az oroszokat a harcmezőn. 

Megesik az is, hogy néhány, a hadseregről szóló fotót vagy videót előre ellenőriztetni kell, mielőtt publikálhatjuk őket.

Általánosságban úgy érzik, hogy az ukrán média a háború alatt felnőtt a nyugati sajtóhoz, és azok is pontosabb képet adnak az országról, mivel egyre több ukrajnai munkatársuk van. Azt viszont fájlalják, hogy vannak olyan ügyek, amelyekről a nyugati média beszámolhat, ők viszont nem. Példának említették a Reuters hírügynökség egy híradását Kijev védelméről, amelyben olyan felvételek is voltak, amelyeket nekik nem szabadott volna nyilvánosságra hozni.

Az ilyen problémák ellenére viszont úgy érzik, hogy „a szólásszabadság nagyon jól működik”, erre az is példa, hogy számos híradás született az ukrán hatóságok korrupciójáról, akár a védelmi minisztériumon belül is. Arról, hogy az ukrán államnak most miért lehet különösen érdekében az, hogy a korrupciós ügyeket feltárják, korábban hosszabb cikkben foglalkoztunk.

Az RTL-t látogató újságírók arról is beszéltek: ha a belföldi és a külföldi média is jól végzi a dolgát, akkor az olvasók még ilyen hosszú időn sem válnak közömbössé a háborúval kapcsolatban. Hiszen a jó újságíró mindig új módokat talál arra, hogy emberközelivé tegye, összekösse a közönségével a témát, és bemutassa az emberi sorsokat, és a háború által formált kultúrát, társadalmat, valamint nemzeti identitást.

Nyitókép: Nagy Attila Károly