Külföld

Majdnem háromszázezer orosz állt be profi katonának

rtl.hurtl.hu

2023. szeptember 3. 10:14

Nagyjából 280 ezer embert állt be szerződéses katonának az orosz hadseregbe, köztük tartalékosok. 

Nagyjából 280 ezer embert állt be szerződéses katonának január elseje óta az orosz hadseregbe – közölte vasárnap Dmitrij Medvegyev egykori orosz elnök. Az orosz biztonsági tanács helyettes vezetőjének elmondása szerint ebben tartalékosok is vannak – írta a Reuters.

Oroszország tavaly bejelentette, hogy az orosz hadsereg kibővítését tervezik, és a katonák számát harminc százalékkal 1,5 millióra növelik.

Oroszországban tavaly szeptemberben részleges mozgósítást rendeltek el az Ukrajna ellen indított háború miatt. Emiatt egy héten belül több mint negyedmillió férfi menekült el az országból.


Akkora volt a kereslet a repülőjegyek iránt, hogy pillanatok alatt elfogytak, volt, aki átszámítva 2-3 millió forintot volt kénytelen fizetni egy egyirányú utazásért.


Nyitókép: Orosz katonák a győzelem napi felvonuláson, Moszkvában, 2023 május 9-én. Fotó: REUTERS/Anton Vaganov/File Photo

#Külföld#orosz-ukrán háború#oroszország#hadsereg#katonák

Címlapról ajánljuk