Külföld

Pár éven belül kisebbséggé válnak a fehérek az USA-ban

rtl.hurtl.hu

2023. augusztus 14. 16:37

A nemrég publikált felmérések alapján a Z generáció lesz az utolsó etap, ahol többségben vannak a fehérek.

A Z generációs amerikaiak – tehát azok, akik 1997 és 2012 között születtek – lesznek az utolsó generáció az USA-ban, amelyben többségben vannak a fehérek, írja a Guardian a nemrég publikált népszámlálási adatok alapján.

A jelenlegi becslés szerint a teljes amerikai populációban 2045-ben válnak kisebbséggé a fehérek. Az adatokból az is kiderül, hogy a társadalom idősödik, tehát a fiatalabb generációkhoz tartozók száma folyamatosan csökken.

A tanulmány egyik szerzője, William Frey szerint „az öregedés nem rassz-független”, mivel az idősebb generációban jelentősen nagyobb a fehérek aránya, mint a középkorúaknál, vagy a fiataloknál.

A lap által megkérdezett szociológus szerint „az új mainstream társadalom nagyon sokszínű lesz, ám a fehéreknek így is fontos szerepe lesz benne”. Ez részben azért lesz így, mert a bevándorlás nagyobb mértékben érintette a fiatalabb generációkat, mint az idősebbeket.

Nyitókép: Unsplash

#Külföld#rassz#z generáció#fehér#kisebbség#usa

Címlapról ajánljuk