Külföld

Cserbenhagytak egy bántalmazott diáklányt, őrizetbe vettek öt iskolai dolgozót Floridában

rtl.hurtl.hu

2023. július 27. 16:24

A bántalmazásról nem tájékoztatták a hatóságokat, mert nem is nagyon hittek az áldozatnak.

Őrizetbe vettek Floridában öt jelenlegi és volt középiskolai dolgozót, mert nem jelentették a hatóságoknak egy 15 éves lány szexuális bántalmazását – tudósít az ABC News.

A rendőrség megnevezte az érintett dolgozókat, az igazgatót, Darren Edgecombot, két igazgatóhelyettest, Daniel Snidert és Nereyda Cayado De Garciát, Priscilla Carter iskolapszichológust és Scott Houchins kórustanárt. A tankerület a szülőket és az iskolai dolgozókat arról tájékoztatta, hogy olyan munkakörbe helyezték át őket, ahol nem kerülnek kapcsolatba diákokkal.

A 15 éves lány szülei még 2021-ben fordultak a rendőrséghez a bántalmazás miatt. Bár az elkövetővel szemben voltak bizonyítékok, a lány és szülei úgy döntöttek, hogy eltekintenek a vádemeléstől, mert tartottak az elhúzódó jogi eljárás lelki hatásaitól. Az ügyet lezárták, de egy felülvizsgálat során kiderült, hogy az iskola elmulasztotta az ilyen esetek jelentésével kapcsolatos törvényi kötelességét.

Az ügy előzménye, hogy az áldozat egy barátja 2021 júniusában levelet írt, amelyben leírta, hogy a lányt két fiú szexuálisan bántalmazta, emiatt szorong, pánikrohamai vannak és önkárosító magatartást tanúsít. A barát a levelet a kórustanárnak adta át, akinek erről tájékoztatnia kellett volna a hatóságokat, de nem tette meg.

Ezután az iskolapszichológus behívta a bántalmazott lányt, akiről megállapította, hogy nem veszélyes önmagára, a levélben leírt szexuális bántalmazásról viszont nem kérdezte, és ő sem tett róla hivatalos jelentést. Arra hivatkozott, hogy azért nem, mert felettesei kérték, hogy maradjon ki az ügyből, mondván, azt magasabb szinten kezelik.

Augusztusban az áldozat írásos nyilatkozatot tett Daniel Snider igazgatóhelyettesnek, amiben megnevezte, hogy ki bántalmazta. Snider a nyilatkozatot továbbította az igazgatónak, de ők sem szóltak a hatóságoknak. Az igazgató azt mondta, azért nem, mert úgy érezte, hogy valójában nem történt szexuális bántalmazás.

Cayado De Garcia igazgatóhelyettes pedig azt mondta: azt akarták, hogy a lány szülei tegyenek feljelentést, és az iskola maradjon ki a dologból, mert nem volt jele annak, hogy az áldozat nincs biztonságban.

Az iskolapszichológus azt vallotta, hogy nem bűnös, a négy másik iskolai dolgozó még nem tett vallomást. Az igazgató és az iskolapszichológus tízezer dolláros, az igazgatóhelyettesek és a kórustanár háromezer dolláros óvadék ellenében védekezhet szabadlábon.

Nyitókép: Darren Edgecomb, Nereyda Cayado De Garcia, Daniel Snider és Scott Houchins

#Külföld#szexuális bántalmazás#iskola#florida#cserbenhagyás

Címlapról ajánljuk