Külföld

Észak-Korea először fogad külföldieket a koronavírus-járvány óta

rtl.hurtl.hu

2023. július 25. 8:16

Kínai delegációval ünneplik a tűzszünet hetvenedik évfordulóját.

Csütörtökön lesz hetven éve, hogy megkötötték a panmindzsoni fegyverszünetet, amivel beszüntették a harcokat a koreai háborúban. Az évfordulót Észak-Koreában a győzelem napjaként ünneplik, az állami média pedig történelmi léptékű ünnepséget ígér a kerek évfordulón.

A megemlékezés abból a szempontból is rendhagyó lesz, hogy a koronavírus-járvány kezdete óta először látogat Észak-Koreába külföldi delegáció: mint arról a Koreai Központi Hírügynökség beszámolt, Phenjanba várják a Kínai Kommunista Párt politikai bizottságának küldöttségét.

Észak-Korea 2020 óta az ország szigorú lezárásával védekezett a koronavírus-járvány ellen, még saját állampolgárait sem engedte vissza az országba – emlékeztet az AFP hírügynökség. A Kínával való kereskedelem csak tavaly indult újra, az új kínai nagykövet pedig csak idén léphetett hivatalba.

Pekingi közlés szerint a delegáció szerdán érkezik Észak-Koreába és csütörtökön részt vesz az ünnepségen, vagyis nem kell karanténba menniük.

A szöuli NK News szerint nagyszabású katonai parádé várható az évfordulón, műholdfelvételek alapján katonák és civilek is hónapok óta készülnek az ünnepségre. Várhatóan a nukleáris robbanófejek hordozására képes rakétákat is felvonultatják majd.

A szöuli Észak-Korea Tanulmányok Egyetemének elnöke szerint a kínai delegációt azért látják vendégül, hogy demonstrálják az Észak-Korea és Kína közötti szolidaritás erősödését az amerikai-kínai konfliktus okozta globális politikai zavarok idején. Jang Mudzsin szerint a látogatás azt is előrevetíti, hogy a nem túl távoli jövőben megnyílhat a határ Észak-Korea és Kína között.

Észak-Korea egyébként szöuli közlés szerint két újabb ballisztikus rakétát lőtt ki hétfőn. Előtte szombaton adtunk hírt észak-koreai rakétaindításról.

Nyitókép: MTI/EPA/KCNA

#Külföld#észak-korea#kína#delegáció#koronavírus#járvány#covid

Címlapról ajánljuk