Külföld

„Az énekes nem kefél többé” – dalolva reagált a szexuális zaklatásról szóló vádakra a Rammstein énekese

Gyömöre MátéGyömöre Máté

2023. július 18. 11:27

A Rammstein énekese, Till Lindemann két dal szövegét is átköltötte úgy, hogy azokból nehéz nem arra gondolni, hogy az elmúlt hetek szexuális zaklatási vádjaira reagál. 

A hétvégére visszatért Németországba a Rammstein. Berlinben koncerteztek, ami ellen több tízezren tiltakoztak petíciójukkal. A rajongókat és a zenekart azonban ez nem hatotta meg, sőt az énekes úgy tűnik, reagált a szexuális zaklatásról szóló vádakra is – számolt be róla a Bild. Mint megírtuk, Till Lindemann ellen több nő is vallott, azt állítva, hogy az énekes privát bulijaira előre kiválogatták őket, majd drogot és alkoholt adtak nekik, hogy aztán Lindemann megerőszakolja őket

Az ügyben a német rendőrség is nyomoz.

Eddig csak Lindemann ügyvédei szólaltak meg, akik következetesen tagadták a vádakat, most azonban az énekes is üzent a Rammstein hétvégi koncertjén, méghozzá dalban. Az Ohne Dich, azaz Nélküled című szám egyik sora így hangzik németül: Weh mir oh weh / Und die Vögel singen nicht mehr. Ez magyarul annyit tesz, „jaj nekem, jaj / és a madarak nem énekelnek többé”. Lindemann két szó megcserélésével és némi átalakításával, egyfajta szójátékot játszva azonban ezt énekelte: Weh mir oh weh / Und die Sänger vögeln nicht mehr. Ami magyarul annyit tesz:

Jaj nekem, jaj, az énekes nem kefél többé.


Till Lindemann egy másik dal egyik sorát is átköltötte, ennek címe Angst, vagyis Félelem. Az eredeti sor így szól: Alle haben Angst vorm schwarzen Mann. Ez egy régi német játékra utal, magyar fordításban annyit tesz: Mindenki fél a mumustól. Ezt a Rammstein énekese így költötte át: Alle haben Angst vor Lindemann. Vagyis:

Mindenki fél Lindemanntól.


A Rammstein hétvégi koncertje előtt egyébként kisebb tüntetés is volt, ebből azonban az előadás közben semmit sem lehetett érezni, a beszámolók szerint fergeteges volt a hangulat. A rajongók közül többen táblákat tartottak a magasba, melyeken az állt, hogy „Mögöttetek állunk”, illetve „Összetartunk”.

A billentyűst is szexuális erőszakkal vádolják

Hétfőn írtuk meg, hogy a Rammstein énekese mellett a billentyűst, Christian Lorenz-t, becenevén Flake-et is szexuális erőszakkal vádolták meg.

Két nő számolt be korábbi esetekről, mindkettő álnéven. Egyikük, Jasmin Stevens egy 2002-es incidensről mesélt, amikor még csak 17 éves volt. Azt mondta, részt vett Till Lindemann Messer című könyvének bemutatóján, majd még aznap este Lindemannal és Lorenzzel együtt elment utóbbi brandenburgi házába. 

Ott állítása szerint sok alkoholt fogyasztott, nagyon részeg lett és lefeküdt egy felső emeleti szoba ágyára, ahova Lorenz is követte, majd szexelt vele.

Egy másik nő, akit a lapok szintén álnéven neveztek, Sybille Herdernek, egy 1996-os esetről számolt be, amikor még csak 22 éves volt. Azt mondta, egy szállodában bulizott a zenekarral, ivott is, majd arra ébredt, hogy Lorenz mellette fekszik és nagy fájdalmat érez a hasában.

Szexeltem már előtte és utána is, de soha nem éreztem ekkora fájdalmat sem előtte, sem utána

– mondta a nő, aki elárulta, nem emlékszik, hogy pontosan mi történt, ahogyan arra sem, hogy ki lehetett a felelős a fájdalmaiért.

Nyitókép: Malte Krudewig / picture alliance via Getty Images

#Külföld#Rammstein#koncert#berlin#till lindemann#szexuális zaklatás#ohne dich#angst

Címlapról ajánljuk