Külföld

A szlovák államfő kinevezte az Ódor Lajost miniszterelnöknek

rtl.hurtl.hu

2023. május 15. 14:24

Három magyar tagja is lett a szlovák szakértői kormánynak. Zuzana Caputová azt mondta a kinevezési ceremónián, hogy a lehető legjobb és pragmatikus teljesítményt vár a kabinettől, ugyanakkor azt is, hogy a populizmus és a hazugságok ellensúlya legyen.

Kinevezte hétfőn Zuzana Caputová szlovák államfő az általa jelölt szakértői kormányt, élén Ódor Lajossal, aki nem sokkal ezután átvette a hivatalt a távozó Eduard Heger ügyvivő kormányfőtől.

Az új kormányfő kinevezését követően kijelentette: kabinetje nyugalmat és szakértelmet akar hozni. 

A közös ambíciónk az, hogy nyugalmat, stabilitást, toleranciát és nem utolsósorban kulturált diskurzust hozzunk. Hogy megmutassuk, hogy másképp is lehet


– idézte Ódor Lajos szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Zuzana Caputová a kinevezési ceremónia során azt mondta: a lehető legjobb és pragmatikus teljesítményt vár a kabinettől, ugyanakkor azt is, hogy a populizmus és a hazugságok ellensúlya legyen.

Ódor Lajos eddig a szlovák központi bank (NBS) alelnöki posztját töltötte be. A révkomáromi születésű, 46 éves közgazdász 2016 óta vendégprofesszor a Közép-európai Egyetemen (CEU).

Nem Ódor az egyetlen magyar a kormánytagok közül. A pénzügyminisztérium élére Horváth Mihály, a szlovák központi bank vezető közgazdásza került, míg a beruházási, regionális fejlesztési és informatizációs minisztérium élére Balík Péter.

Nyitókép: Ódor Lajos, az új, szakértői szlovák kormány magyar nemzetiségű miniszterelnöke és Zuzana Caputová szlovák elnök a kormány kinevezési ünnepségén a pozsonyi államfői hivatalban, a Grassalkovich-palotában 2023. május 15-én. Ódor Lajos eddig a szlovák jegybank alelnökeként szolgált. Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna.

#Külföld#szlovákia#ódor lajos#kormányfő#miniszterelnök#Zuzana Caputová#Horváth Mihály#Balík Péter

Címlapról ajánljuk