Vodkával szilárdítja meg hatalmát az antialkoholista hírében álló Putyin

Miközben az orosz kultúrával összeforrt a vodka és a részegség, Vlagyimir Putyin mindig is igyekezett józan életű, sportos vezető benyomását kelteni. A Politicón megjelent hosszú cikkből azonban az derül ki, hogy neki sem érdeke változtatni az orosz társadalom katasztrofális méreteket öltő alkoholizmusán, abból ugyanis személyes nyeresége is van.

Napi fél üveg vodka

A cikk szerint az oroszok közismert vodkaszeretete nem valamiféle genetikai vonás vagy ősi kulturális hagyomány. Régen a parasztok hasonló erjesztett italokat fogyasztottak, mint bárhol Európában: söröket, mézsört vagy kenyérből erjesztett kvászt. Az ipari szeszfőzés kezdete hozott alapvető változást. A kazanyi kánságot 1552-ben elfoglaló Rettegett Iván cár a tatárok mintájára hirdetett monopóliumot az alkoholkereskedelemre, és minden nyereséget a cári kincstárba irányított.

A XIX. század közepén az orosz költségvetés bevételeinek harmadát a birodalmi vodkamonopólium biztosította, ami az orosz parasztság részeges nyomorúságából biztosított fényűző életmódot a cári családnak, és lehetővé tette a világ legnagyobb állandó hadseregének felállítását. Nyilvánvalóvá vált, hogy a szeszkereskedelem a gazdagokat még gazdagabbá, a szegényeket még szegényebbé teszi, ebből az ideológiai megfontolásból számos szocialista és forradalmár is tartózkodott az ivástól, köztük Lenin és Trockij. Miután a bolsevikok 1917-ben átvették a hatalmat Péterváron, az első világháborús szesztilalmat a háború utáni időkre is kiterjesztették.

A vodkamonopóliumot a szovjet állam szolgálatában Sztálin élesztette újra, elnyomva azokat a kezdeményezéseket is, amelyek a közegészségügyet és a közjólétet mozdították volna elő az állam felé irányuló rubeláradatot elapasztva. 

Ehelyett a Szovjetunió gazdasági erejét az alárendeltek részegségére építették.

A cikk a Szovjetunió bukását is annak tulajdonítja, hogy Gorbacsov megpróbálta eltéríteni az oroszokat a vodkától, de az alkoholból származó bevételek iránti függőségéről nem tudta leszoktatni az államot. A költségvetésen ütött lyukat pénznyomtatással próbálták betölteni, aminek az eredménye hiperinfláció lett.

Az 1990-es években a szeszpiacon is beköszöntött a vadkelet, az alkoholfogyasztás pedig a halálozással együtt kilőtt. Egy átlagos orosz ivó naponta fél üveg vodkát pusztított el, a férfiak várható élettartama 58 évre zuhant. Borisz Jelcin elnök állt az élen, aki egyik kínosan részeges szituációból botlott a másikba.

Harc a gyárért

Így jutunk el oda, ahol a cikk tulajdonképpen kezdődik. 2000. május 6-án, a hivatalos beiktatását megelőző napon Vlagyimir Putyin rendeletet írt alá az orosz ipar legnagyobb bevételt hozó ágainak konszolidációjáról. 

Az első helyen nem az olaj, a földgáz vagy a nikkel állt, hanem a vodka. 

Ezzel egyidőben létrehozta a Roszszpirtprom nevű vállalatot, hogy átvegye az ellenőrzést a szeszipar felett.

Moszkva belvárosában állt az orosz szeszipar ékköve, a Kristall szeszfőzde, a világhíres Stolichnaya márka szülőhelye. Ezt 51 százalékban a moszkvai önkormányzat birtokolta, amit Putyin erős riválisa, Jurij Luzskov polgármester vezetett. A Kristall ontotta a bevételt, 142 millió dolláros nyeresége után hivatalosan 89 millió dollár adót fizetett be. Ez ellenállhatatlan célpontnak bizonyult Putyin számára, aki nem csak nyereségre tehetett szert a gyár elfoglalásával, de térdre kényszerített egy lehetséges kihívót is.

A folyamat kezdetén firtatni kezdték, hogyan került a Kristall részvényeinek egy része offshore tulajdonba. Miután a város által támogatott gyárigazgató, Vlagyimir Szvirszkij sem tudta tagadni, hogy rubelmilliók hiányoznak a könyvelésből, a Kreml szervei ellenőrzéseket indítottak. A város által támogatott cégvezetés válaszul fegyveres őröket fogadott fel.

A vita 2000. augusztus 4-én csúcsosodott ki, amikor a pénzügyőrség Kalasnyikovokkal felfegyverzett emberei teherautószámra szállták meg a gyárat, hogy „visszaállítsák az állami ellenőrzést” és egy új igazgatót helyeztek a cég élére a Kremlhez bekötött Alekszandr Romanov személyében. Míg Romanov zöld egyenruhásai az irodákat foglalták el, Szvirszkij kékruhás őrei a gyár többi részét ellenőrizték.

A fegyveres ellenállás egy gyanús körülmények között született bírósági ítélettel ért véget, ami jóváhagyta a Roszszpirtprom általi hatalomátvételt. A vállalat a következő hetekben már csendesebben foglalt el vodkagyárakat Oroszország-szerte, megfosztva Putyin lehetséges riválisait, kormányzókat és polgármestereket a vodkaüzlet nyereségétől és adóbevételeitől.

Első két elnöki ciklusa alatt Putyin célkitűzéseinek része volt, hogy az állam kényszerítő erejét kihasználva egész piacokat vegyen át és konszolidáljon olyan „nemzeti bajnok” vállalatok alatt, amelyekben az államnak meghatározó részesedése van. A vodka olyan stratégiai fontosságú terméknek bizonyult, mint a gáz vagy az olaj.

Putyin egyik partnere ebben Arkagyij Rotenberg oligarcha volt, aki a kemény munkának és a dzsúdóból vett filozófiájának tulajdonította szerencséjét, aminek köszönhetően a Roszszpirtprom elnöke lett. A 2000-es évek elején vállalkozók keresték meg Rotenberget a Putyinka vodka ötletével, azt akarták, hogy járjon közbe annak érdekében, hogy az elnök áldását adja a névhasználatra. Rotenberg azonban ezt annyira jó ötletnek tartotta, hogy kivásárolta a védjegyet, az olcsó Putyin vodka pedig az elnök kezdeti népszerűségének szárnyain gyorsan sikeres lett.

Bukott bajnok

Putyin következő próbálkozása, hogy a Roszszpirtprom piaci helyzetét megszilárdítsa, visszaütött. Engedve a nyomásnak, hogy tegyen valamit az alkoholizmus és a tömeges alkoholmérgezések ellen, az elnök 2005-ben törvényt írt alá, ami jövedéki bélyegek használatát, a gyártás szigorú ellenőrzését, az adóhátralékkal rendelkező gyártók engedélyének visszavonását írta elő.

Az új szabályozás 2006. január elsején lépett hatályba, de rögtön fiaskóba torkollt, a jövedéki bélyegek ugyanis nem készültek el időben, és a Roszszpirtpromnak is több millió üveg vodka maradt a nyakán. Mivel nem volt hol tárolni a legyártott italokat, a termelés hónapokra leállt. A boltok polcai kiürültek, a nagyivók mérgező házi főzetek mellett ipari oldószerekkel, sőt még fagyállóval is próbálkoztak. 

2006 nyarán az alkoholmérgezések járványszerű méreteket öltöttek, több régióban szükségállapotot hirdettek.

A pénzügyi vizsgálatok során kiderült, hogy a Roszszpirtprom gyakran hitelbe adott vodkát a forgalmazóknak. Amikor hirtelen előre kellett volna fizetniük, ezt sokan nem tudták megtenni. A Roszszpirtpromnak így nem volt pénze az adók befizetésére, a törvényeknek megfelelően az állam felfüggesztette engedélyét, és Putyin „nemzeti bajnoka” a csőd szélére sodródott.

A rossz döntéseket azonban nem lehetett beismerni, hogy ne kérdőjeleződhessen meg a vezető bölcsessége: így ötmilliárd rubel azonnali hitelt juttattak a vállalatnak az állami Vnyestorgbankon (VTB) keresztül, aminek igazgatótanácsában pont a Roszszpirtrom tisztségviselői ültek, élén pedig a pénzügyminiszter.

Az állami mentőöv segített a Roszszpirtpromnak, hogy kifizesse adóhátralékát és újrakezdje a termelést, de az olcsó vodka lecsökkent haszonkulcsa miatt nem tudta fedezni adósságait, a rezsit és a béreket. Miután eladta a Putyinkát és más népszerű védjegyeit, a VTB 2009-ben felszámolta a céget, és épp ötmilliárd rubelért eladta vagyonelemeit, köztük a Kristall szeszfőzdét egy Kreml-közeli oligarchának, Vaszilij Anyiszimovnak. Őt még az Orosz Dzsúdó Szövetség elnökévé is kinevezték, annak ellenére, hogy soha nem űzte a sportot és nem is érdekelte, sőt a szeszüzletért sem lelkesedett. A lepárlóüzemet Moszkva külvárosába költöztette, és bejelentette a belvárosi gyár lerombolásának tervét, hogy a helyén társasházak épüljenek.

Miközben a Putyinka az olcsó vodkák piacának meghatározó szereplőjévé vált, a tulajdonosok állandóan váltogatták egymást, de soha nem került ki a márka Putyin köreiből. 2014-ben a ciprusi Ermina Consultants is megszerezte a jogokat, ami mögött oknyomozó újságírók feltételezése szerint maga Putyin áll.

Elgáncsolt fellépés

A nagy kérdés, hogy hogyan befolyásolta a közpolitikát az elnök személyes érdekeltsége az alkoholüzletben? A cikk szerint a nyereségvágy egy sor megkérdőjelezhető döntésre szolgálhat magyarázatként.

2008-ban az akkor még meglévő alkotmányos korlát miatt Putyin négy évre távozni kényszerült az elnöki tisztségből és helyet cserélt Dmitrij Medvegyev miniszterelnökkel. Bár Putyin kezében maradt a gyeplő, a két vezető között azért voltak különbségek, főleg az alkohollal folytatott küzdelmet illetően.

Putyin tétlenségét követően Medvegyev 2009-ben egy sor intézkedést jelentett be nemzetközi minták alapján: korszerű PR-kampányt, az alkoholreklámok betiltását a tévében, kötelező egészségügyi figyelmeztetéseket, az alkoholt árusító üzletek számának csökkentését, az ittas vezetés iránti zéró toleranciát, az olcsó vodkák árának fokozatos emelését.

Putyin feltűnően hallgatott, de lehet, hogy egyszerűen csak hűséges embereire bízta, hogy ássák alá Medvegyev erőfeszítéseit. Az alkoholellenes szabályokat a vodkáról a sörre fordították át: látszólag semmi értelme nem volt annak, hogy a sörre hirtelen 200 százalékos adóemelést vetettek ki, míg a vodka ára csak lassan emelkedett, hacsak az nem, hogy valaki azon akart nyerészkedni, hogy az emberek sör helyett is vodkát igyanak.

A fordulat mögött Viktor Zvagelszkij állt Putyin Egységes Oroszország pártjából, aki azt hangoztatta, hogy a sörfogyasztás bizonyos esetekben veszélyesebb az égetett szesznél. Hogy, hogy nem, Zvagelszkij a Roszszpirtprom korábbi vezérigazgató-helyettese volt. 

Alekszej Kudrin pénzügyminiszter pedig egyenesen azzal állt elő, hogy a hazafias oroszok dohányozzanak és igyanak minél többet, mert azzal bevételhez juttatják az államot.

2012-ben az elnökségbe visszatérve Putyin csendben eltörölte a vodkára vonatkozó korlátozásokat, még a fokozatos áremelést is, majd 2014-ben leszállította a vodka minimálárát.

Tavaly, a háború kezdete után néhány hónappal a Putyinka üvegeit új, hazafias, háborúpárti címkékkel látták el, melyeken az orosz trikolór mellett a háborús szimbólummá vált latin Z és V betűk is szerepelnek. A háború katasztrofális eredményeinek fényében a Meduza független lap értesülései szerint Putyint aggasztani kezdte, hogy az orosz tisztviselők, beleértve belső körének tagjait, jelentősen többet isznak a háború kitörése óta.

A Politico szerzője szerint Jelcin alkoholizmusa a saját keresztje volt, amit viselnie kellett, de a függőségét nem kényszerítette honfitársaira. Ezzel szemben Putyin függőségének tárgya nem az alkohol, hanem a saját kapzsisága és önteltsége, aminek érdekében az orosz társadalmat a vodkásüveghez bilincseli.

Arról, hogy milyen mentális problémákkal jár, ha a függőségek, beleértve az alkoholizmust is, kezeletlenek maradnak, a Házon kívül készített riportot.