Külföld

Ünnepel az Egyesült Királyság, új királyt köszönthettek

rtl.hurtl.hu

2023. május 6. 11:19

Szombaton a Westminster-apátságban megkoronázták III. Károly brit királyt és feleségét, Kamillát. 

Isten óvja a királyt!

– kiabálták az alattvalók helyi idő szerint délután fél 3 körül a Buckingham-palota erkélyén álló új uralkodónak, III. Károlynak. 

A délelőtt kezdődő ceremónia forgatókönyv szerint zajlott, a Westminster-apátságot megtöltötték a világhírű celebek, politikusok, művészek. 

A királyt Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház első számú vallási méltósága koronázta meg Szent Eduárd koronájával a londoni Westminster-apátságban, az angol-brit monarchia ősi koronázó templomában.

A 440 drágakővel és féldrágakővel ékesített, 2,3 kilogramm súlyú 22 karátos aranykoronát – amely 1661-ben, II. Károly koronázására készült, de az utolsó előtti angolszász király, a normann hódítás évében, 1066-ban elhunyt Hitvalló Eduárd emlékét őrzi – csak egyszer, a koronázás napján helyezik minden uralkodó fejére, utána visszaviszik a londoni Tower ősi erődjének kincstárába.

A koronázás pillanata után Welby érsek, majd az apátságban összegyűlt 2300 meghívott vendég egyszerre kiáltotta, hogy "God Save the King" (Isten óvja a királyt!).

A mindenkori brit uralkodó a mai napig az anglikán egyház főkormányzója – vagyis világi vezetője –, és a Hit védelmezője cím birtokosa. Az ő személyes felelősségi körébe tartozik a két legfőbb anglikán vallási méltóság, a canterbury-i és a yorki érsek, valamint az anglikán egyház püspökeinek kinevezése.

III. Károly a 39. uralkodó, akit a Westminster-apátságban koronáztak meg. Az első angol király, akinek fejére a történelmi dokumentumok tanúsága szerint kétséget kizáróan itt helyezték a koronát, a normann hódító, I. Vilmos volt 1066 karácsonyán.

Ünnepel az Egyesült Királyság, új királyt köszönthettek
Getty Images

A szombati ceremónián III. Károly feleségét, Kamillát is megkoronázták, mivel a brit monarchikus szokásjog alapján a férfi uralkodók hitvesét a királynői cím, saját korona és a felség megszólítás illeti meg.

Harry herceg felesége, Meghan Markle nélkül érkezett meg a szertartásra, és később a Buckingham-palota erkélyén sem jelent meg. 

Az apátságtól visszafelé tartó díszmenetben 

  • 19 katonai zenekar
  • 33 nemzetközösségi ország 
  • 250 ló
  • és 4000 katona képviseltette magát. 

Ahogy a tavalyi királyi események – II. Erzsébet halála majd temetése – úgy a mostani sem ment le anélkül, hogy készült volna fotó egy a sorból kihulló brit őrről:

Ünnepel az Egyesült Királyság, új királyt köszönthettek
Getty Images

A palota erkélyén Károly és Kamilla családjaik jelenlétében köszöntötték a briteket:


Nyitókép: Getty Images

#Külföld#koronázás#károly király#brit királyi család#meghan markle#harry herceg#egyesült királyság#anglia#élő közvetítés#Fókusz

Címlapról ajánljuk