Külföld

Végignézte egy egész család lefejezését a tálibok közé beépült brit kém, tönkretette a küldetés

rtl.hurtl.hu

2023. április 23. 9:19

Olyan súlyos trauma érte a mentálisan gyenge huszonéves ügynököt, hogy amikor hazaért, megölte a saját gyerekét. 

Annak ellenére küldött ki Pakisztánba, egy dzsihadista táborba az MI6 brit hírszerző szervezet egy ügynököt, hogy tudták, mentálisan gyenge. A küldetése alatt átélt trauma miatt olyan súlyos mentális sérüléseket szenvedett, hogy hazatérte után megölte a saját gyerekét – írta a The Times című brit lap. A férfit egy titokban lefolytatott tárgyaláson emberölésben találták bűnösnek.

A Times kiszivárgott kormányzati iratokra hivatkozva közölte, hogy a meg nem nevezett férfin a küldetése előtt pszichológiai vizsgálatot végeztek, ami arra az eredményre jutott, hogy komoly mentális problémáktól szenved. Az érzelmi bizonytalanságot vizsgáló teszten a lehető legrosszabb eredményt érte el, írta a róla szóló jelentés szerzője, aki hozzátette, hogy még soha nem találkozott ilyen eredménnyel egy vizsgálat alatt sem.

Az MI6 azt is tudta róla, hogy gyerekként szexuálisan zaklatták, kamaszkorában idegösszeroppanása volt, később pedig a feleségét bántalmazta. Ennek ellenére elküldték az Afganisztánnal határos Vazirisztánba, hogy épüljön be egy dzsihadista táborba.

A Times cikke szerint a táborban meghalt tálib harcosok megcsonkolt holttesteit kellett mosnia, és eltemetnie. Emellett végignézte, ahogy lefejeznek egy egész családot, akiket azzal vádoltak meg, hogy az amerikaiaknak kémkedtek, és a kezeiben kellett tartania egy gyerek levágott fejét.

Az átélt sokk hatására hazatérte után „extrém stresszben” volt, dühkitörései voltak, alig tudott beszélni és minden indok nélkül dühöt érzett. Ezek után ölte meg a gyerekét, akinek a testén több sérülést találtak. Azt nem közölték, hogy a gyereket pontosan hogyan ölte meg.

A gyerek halála után pszichiátriai intézetbe szállították, miután azt állította, hogy hangokat hall, és a mennyországban van. A férfi ellen vádat emeltek, és egy titokban lefolytatott tárgyaláson az esküdtszék bűnösnek találta emberölésben, annak ellenére, hogy elfogadták, hogy mentálisan beteg. A bíróság közlése szerint az üggyel kapcsolatos iratai mind „elvesztek” – írta a Times.

A brit kormány nem nyilatkozott az esettel kapcsolatban.

Nyitókép: Tálib lázadó a pakisztáni Vazirisztán tartományban, egy 2008-ban készült felvételen. Fotó: Knut Müller/ullstein bild via Getty Images

#Külföld#pakisztán#afganisztán#tálibok#kém#egyesült királyság#mi6

Címlapról ajánljuk