Külföld

Kiderült, ki áll a szivárogtatási botrány mögött

rtl.hurtl.hu

2023. április 13. 10:21

Százával osztotta meg a szigorúan titkos amerikai hírszerzési jelentéseket netes barátainak a katonai bázison dolgozó fiatal, aki most pánikba esve várja, hogy végül elfogják. 

Egy húszas éveiben járó, karizmatikus fiatalember áll az utóbbi évek legnagyobb szivárogtatási botránya mögött – írta a Washinton Post. A lapnak sikerült megerősíteni a Bellingcat tényfeltáró oldal korábbi értesüléseit, hogy a jelentések a főleg a gamerek körében népszerű Discord csevegőprogram egyik csoportjában tűntek fel először, aminek alapítója a csoport nagyjából húsz tagjának mutatta be azokat.

A Postnak sikerült beszélnie a csoport két tagjával is, akik elmondták, hogy az OG néven említett férfi több száz titkos iratot osztott meg velük, hogy bemutassa, hogyan működik valójában a világ. Elmondásuk szerint OG nem klasszikus szivárogtató, nem voltak ideológiai céljai az iratok bemutatásával, és nem is akarta, hogy azok a szélesebb nyilvánosság elé kerüljenek.

A cikk szerint OG egy amerikai katonai bázison dolgozik, ahol hozzáfért egy biztonsági szobában elérhető, különböző titkosítással rendelkező kormányzati iratokhoz. Eleinte csak leírta a csoport többi tagjának, hogy miket tudott meg, majd tavaly ősztől már fotókat is készített azokról, és megosztotta azokat a csatornán.

A Post beszámolója szerint több száz hírszerzési jelentésről van szó. A lap azok közül nagyjából háromszázat nézett át, olyanokat, amik eddig nem kerültek nyilvánosságra.

A lapnak nyilatkozó egyik tag elmondása szerint az iratok bemutatásával csak okítani akartak őket, valamint menőzni azzal, hogy miket tud, de a tagok nagy része olyan komolyan nem érdeklődött azok iránt. A Postnak nyilatkozó, 18 évesnél fiatalabb tag elmondta, ő egyike volt azoknak, akik látták, valódi iratokról van szó, és úgy érezte a szivárogtató azt hiszi, mindenki fellett áll, amiért olyanokat tud, amit senki más.

A csoport fele külföldi volt, és azok a tagok, akik a legjobban érdeklődtek, kelet-európaiak voltak, valamint a volt szovjet tagállamokban éltek.

A Postnak nyilatkozó két tag elmondta, hogy tudják OG eredeti nevét, és azt is, hogy melyik államban él, de ezeket az információkat nem osztották meg a lappal. Az amerikai hatóságok nyomoznak kiléte után.

Miután az iratok nyilvánosságra kerültek, OG a beszámoló szerint érezhetően megijedt a következményektől, és arra kérte a csoport tagjait, hogy töröljenek minden róla szóló információt, valamint az iratokról készült másolatokat is.

Zavartnak tűnt, és nem tudta, hogy mit is csináljon. Teljesen tisztában van azzal, mi történik, és annak milyen következményei lehetnek.

A Postnak nyilatkozó kamasz elmondta, számít rá, hogy az amerikai hatóságok nemsokára megtalálják őt is, de közölte a lappal, hogy nem fog segíteni nekik elkapni OG-t. Magyarázatképpen a Postnak elmondta:

Ő a legjobb barátom.

Nyitókép: Alex Wong/Getty Images

#Külföld#pentagon#hírszerzés#szivárogtatás#egyesült államok

Címlapról ajánljuk