Külföld

Nem házasodhatnak többé a 16 éven aluliak az amerikai Nyugat-Virginia államban

rtl.hurtl.hu

2023. március 30. 8:13

Egyes republikánusok azzal érveltek, hogy a gyerekházasságok családok egyben tartását segítik.

Nem házasodhatnak többé a 16 éven aluliak az amerikai Nyugat-Virginia államban, miután Jim Justice republikánus kormányzó aláírta az erről szóló törvényt. Eddig erre bírói engedéllyel lehetőség volt – írta az AP.

A törvény értelmében a 16-17 évesek továbbra is házasodhatnak, de szülői engedéllyel, és a házastársuk legfeljebb négy évvel lehet idősebb. A már megkötött házasságokat a törvény nem érinti.

A törvényjavaslatot benyújtó demokrata Kayla Young azt reméli, hogy ezzel végleg eltűnnek a gyerekházasságok. Több republikánus ugyanakkor azzal érvelt, hogy ők, vagy szüleik még felnőttkoruk előtt házasodtak, az pedig a családok egyben tartását segítette, hogy az állam elismerte ezeket a kapcsolatokat.

Az Unchained at Last nevű szervezet 2018 óta kampányol azért, hogy az amerikai államok tiltsák be a gyerekházasságokat. Azóta hét államban 18 évben szabták meg a házasságkötés korhatárát. Támogatói szerint az intézkedés csökkenti a családon belüli erőszakot, a nemkívánt terhességeket, és javítja a tizenévesek életkörülményeit.

Az amerikai államok közül Nyugat-Virginiában a legnagyobb a gyerekházasságok aránya. 15-17 éves kor között minden ezer gyerekre hét házasság jutott 2010 és 2014 között, míg az összes államban 4,6 volt az átlag. Frissebb adatok nem állnak rendelkezésre.

Nyitókép: David L. Ryan/The Boston Globe via Getty Images

#Külföld#amerikai egyesült államok#házasság#gyerekházasság

Címlapról ajánljuk