Külföld

A demokrácia leépítése miatt nem hívták meg Magyarországot egy nagy nemzetközi csúcstalálkozóra

rtl.hurtl.hu

2023. március 25. 8:39

121 másik ország ott lesz.

Az Egyesült Államok 121 ország vezetőjét várja március 28–30. között, hogy egy csúcstalálkozó keretében tekintélyuralmi rendszerek elleni küzdelemről, a korrupció elleni harcról és az emberi jogok támogatásáról tanácskozzanak. A találkozó személyesen és virtuálisan is zajlani fog, de Magyarországot semmilyen módon nem hívták meg az eseményre.

Magyarország mellett Törökországot sem hívták meg a találkozóra – mindkét ország azért marad távol, mert az amerikaiak úgy ítélték meg, hogy ezen országok kormányai leépítik a demokráciát, írja a Népszava.

A lap az üggyel kapcsolatban megkereste az Egyesült Államok budapesti nagykövetségét. Az amerikaiak arról tájékoztattak, hogy a Fehér Ház valóban nem hívta meg nem hívta meg Magyarország kormányát a március végén tartandó demokrácia-csúcstalálkozóra.

Kiderült, hogy az eseményen résztvevő 121 külföldi partnert a kormányuknak a demokratikus elvek előmozdítása melletti elkötelezettsége alapján hívták meg.

Nyitókép: A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal az ENSZ Vízügyi Konferenciájának plenáris ülésén New Yorkban 2023. március 24-én. Fotó: MTI/KKM.

#Külföld#csúcstalálkozó#meghívás#demokrácia#amerikai egyesült államok

Címlapról ajánljuk