Egy ideig várhatóan nem jönnek lengyelek a békemenetre – régóta nem csengett ilyen hamisan a „lengyel, magyar két jó barát”

Lengyelország és Magyarország a két nemzet barátságának napját hivatalosan 2007 óta ünnepli. 2006. március 24-én Lech Kaczyński lengyel és Sólyom László magyar köztársasági elnök Győrben aláírta az erről szóló nyilatkozatot, és akkor adták át az első, lengyel-magyar barátságot szimbolizáló köztéri emlékművet is, amit civil kezdeményezésre, civilek pénzéből állíttatták a városban. Sólyom László az avatáson a magyar és a lengyel nép közös uniós teendőiről beszélt.

A két nép barátságának története már jóval 2007 előtt elkezdődött. Mindkét államot az első ezredforduló környékén alapították, a kereszténységet felvevő uralkodóházak jó viszonyt ápoltak egymással, a különböző uralkodói viszonyok összefonódásán túl a lengyelek és a magyarok sokszor egymás oldalán harcoltak az aktuális közös ellenség ellen. A lengyel-magyar barátság történelmi vonatkozásaival a XXI. század is részletesen foglalkozott:

2007 óta a két nép közötti barátság emléknapjának felváltva egy-egy magyar és lengyel város adott otthont. Ez a hagyomány egészen 2020-ig élt, amikor a pandémia miatt kénytelenek voltak lemondani a Csepelre tervezett eseményt. 2021-ben a lengyelországi Bochnia adott volna otthont a lengyel-magyar barátság napi ünnepségnek, de a koronavírus-járvány ekkor is közbeszólt. 2022-ben, alig egy hónappal az orosz-ukrán háború kitörése után Lengyelország és Magyarország úgy döntött, hogy lemondják az lengyel-magyar barátság napjára tervezett ünnepséget, ahol Áder János korábbi magyar és Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök találkozott volna. Igaz, akkor még a hivatalos álláspont az volt, hogy csak elhalasztják az rendezvényt.

Megkerestük a Külgazdasági és Külügyminisztériumot is, hogy megtudjuk, idén állami szinten miért nem ünnepelték a két nép barátságát, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.

Elhidegülés

Ma már látszik: a két ország kapcsolata már tavaly márciusban sem volt az igazi, hiszen az után kezdett látványosan erodálódni, hogy Oroszország 2022. február 24-én megtámadta Ukrajnát. Az elmúlt egy évben a lengyel és a magyar álláspont nagyon távol került egymástól, a két ország nagyon mást gondol Vlagyimir Putyin háborújáról. 

Mitrovits Miklós polonista történészt, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közép-Európa Kutatóintézetének főmunkatársát kérdeztük arról, hogyan találta magát a két nemzet a háborúról szóló európai közvélekedés két szélső pontján, valamint arra is kíváncsiak voltunk, megjelennek-e majd valamikor újra lengyelek a békemeneten.

Az az általános vélekedés, hogy az orosz-ukrán háború kettévágta a lengyel-magyar kapcsolatokat. Látszódtak már előzetesen töréspontok az orosz invázió előtti időszakban, vagy tényleg kizárólag a háború miatt távolodtak el egymástól a felek?

A lengyel kormányok a 2008-as grúz-orosz háború óta szüntelenül figyelmeztettek az orosz imperializmus veszélyeire, és egyértelmű álláspontot foglaltak el a tekintetben, hogy Európának és a NATO-nak fel kell készülnie arra a helyzetre, amikor az orosz terjeszkedés nyugat felé fordul. Ez 2014-ben bekövetkezett. A lengyel kormány ettől kezdve igazolva látta félelmét, és igyekezett meggyőzni a szövetségeseit arról, hogy ezt a veszélyt vegyék komolyan, készüljenek fel a legrosszabb forgatókönyvre is. A lengyel kormány a pandémia, a gazdasági válság és a háború általi kihívásokra úgy válaszolt, hogy a jelenlegi szövetségi rendszerein belül (EU és NATO) igyekszik megtalálni a partnereket abban, hogy az általa jól előrejelzett veszélyt elhárítsa, illetve a válságot együtt kezeljék.

A lengyel külpolitika szinte teljes mértékben biztonságpolitika is egyben, 

vagyis a külpolitikának a lengyel állam biztonságát, szuverenitását és függetlenségét kell erősítenie. Semmi olyat nem csinál, ami ezeket a szempontokat figyelmen kívül hagyná.

A magyar kormány egészen más következtetéseket vont le a gazdasági válságból, a pandémiából, és nem adta fel a korábban kialakított irányvonalát a tavaly februárban eszkalált háború óta sem. A keleti nyitás, beleérte az Oroszországgal folytatott jó gazdasági és politikai kapcsolatokat, prioritássá vált Budapest számára, a kormány a nehéz gazdasági helyzetből éppen a keleti irányban próbált kiutat találni. Budapest sosem tekintett Oroszországra potenciális veszélyként, és talán még most sem tekint oly mértékben rá így, ahogy a lengyelek. Tehát az egyértelmű, hogy a lengyel és a magyar külpolitikai gondolkodás és gyakorlati cselekvés a kezdetektől fogva eltér.

Artur Balázs szczecini tiszteletbeli konzul korábban lemondott a pozíciójáról, a döntése után azt nyilatkozta, hogy „a történelem legrosszabb magyar-lengyel viszonya jöhet az elkövetkező időszakban”. Valóban nem volt még ilyen rossz a két ország viszonya?

Artur Balázs valóban lemondott, sokan mások viszont nem. A háború első hónapjaiban nagy volt az idegesség, és valóban sok negatív dolog elhangzott a magyarokkal szemben Lengyelországban. Ennek a hangulatnak köszönhető Artur lemondása is. Mások viszont úgy gondolták, hogy ki kell tartani. Sok helyen van még tiszteletbeli konzulunk, és számos magyarbarát társaság működik Lengyelországban. Valóban nehezebb most magyar kulturális rendezvényeket szervezni Lengyelországban, de egyáltalán nem lehetetlen, és nem érdektelen. Most például március 15-e köré szervezve több nagyvárosban Magyar Kulturális Hetet tartottak. Wrocławban, a régi Városházában most leplezték le Mátyás király mellszobrát. Ennek normális esetben is hírnek kellett volna lennie, jelen helyzetben pedig szenzáció. Ehhez képest alig adott róla hírt a magyar média. Továbbra is jelennek meg a magyar könyvek fordításai lengyelül, és fordítva, számos közös projekt működik tovább. 

Politikai szinten valóban fagyos a viszony, és ennek vannak kihatásai más területekre is, de olyat nem mondanék, hogy »soha nem volt ilyen rossz« a viszony, mert ez nem biztos, hogy megállja a helyét. 

Az ilyen kijelentések interpretációs kérdések. 1939-ben például Magyarország teljes mértékben Németország politikai és katonai szövetségese volt, amikor ez utóbbi megtámadta Lengyelországot. Igaz, Magyarország nem vett részt ebben a támadásban, de szövetséges volt. Most nem vagyunk Oroszország politikai és katonai szövetségesei, hanem az EU és NATO keretében ugyanazon az oldalon állunk, ahol Lengyelország. Mégis a mai helyzetet rosszabbként interpretáljuk az 1939-esnél. Miért?

Magyarország és Lengyelország az EU „problémás országai” közé tartoznak. Azt érezni, hogy a háború kitörése óta Lengyelország láthatóan igyekszik beállni a sorba, Magyarországról viszont ez kevésbé mondható el. Hogyan lehet ekkora különbség a két ország hozzáállásában, amikor korábban jól működött a lengyel-magyar tengely?

Ez az együttműködés az EU-ban részben ideológiai és világnézeti alapon, részben kényszerből működött, működik. Tudtommal koordinálva, de azért jobbára külön-külön vívja a két kormány a harcait az EU-n belül a befagyasztott helyreállítási alapokért. Szoros szövetség a Fidesz és a PiS frakciói között nem jöhetett létre az eltérő Oroszország-politika miatt, de az az érdek közös: hogy a befagyasztott pénzeket megszerezzék. Hogy ez külön-külön, vagy együtt érhető el, ezt nem tudom.

Hogyan befolyásolja a jelenlegi politikai döntéshozatalt, hogy a lengyelek merőben mást gondolnak az orosz megszállásról, mint a magyarok, vagy egyáltalán igaz-e, hogy Lengyelországban más a megítélése a rendszerváltás előtti időszaknak, mint Magyarországon?

A lengyel döntéshozatalt teljes mértékben befolyásolja az orosz agresszió. Kis túlzással minden ennek van alárendelve. Lengyelország a legaktívabb támogatója Ukrajnának minden téren. Szinte teljes egyetértés van abban, hogy Ukrajna jövőbeni ereje határozza meg a lengyel állam biztonságát.

A lengyel felfogás szerint ha Ukrajna elesik, akkor a következő orosz célpont Lengyelország lesz. Ennek elkerülésére minden lehetséges eszközt fel kell használniuk.

Ennek nincs sok köze ahhoz, hogy a lengyelek mit gondolnak az 1989 előtti rendszerről, de kétségtelen, hogy ebben is van különbség a magyar és a lengyel gondolkodás között.

Várható-e, hogy a lengyelek visszatérnek a békemenetre, vagy a két ország viszonya tartósan fagyos maradhat?

Nem hiszem, hogy visszatérnek. A közeljövőben biztosan nem. 

A lengyelek részvétele a magyar nemzeti ünnepen ugyanis egyértelműen politikai jellegű állásfoglalás volt: a magyar kormány iránti szimpátiát fejezték ki azok, akik eljöttek. Most, a háború alatt az alapvetően eltérő kormánypolitikák miatt ilyen politikai manifesztáció elképzelhetetlen. 

Összességében azonban úgy látom, hogy ha a politikai kapcsolatok fagyosak is maradnak egy ideig, így például a március 23-i magyar-lengyel barátság napján sem várható a szokásos államfői találkozó, a társadalom szintjén hamarabb feloldódhatnak ezek a feszültségek, és az végső soron visszahathat a politikára is. Nincsenek friss szociológiai kutatásaink erről, csak a személyes tapasztalatról beszélhetünk, ami pedig nagyon eltérő lehet. Nekem például az elmúlt egy évben csupa pozitív tapasztalatom van, de ebből nem mernék levonni következtetéseket.

Nyitókép: A 2021. október 23-ai békemeneten is vonultak még lengyel zászlóval. Fotó: Balogh Zoltán/MTI.