Belföld

„Technikai landolás” során szállt ki Orbán Viktor a kormánygépből Toszkánában, állítja a kormány, de sántít a dolog

rtl.hurtl.hu

2023. március 13. 17:37

A pisai kitérő nem felelt meg a technikai leszállás kritériumainak.

 „Technikai landolás” során szállt ki Pisában Orbán Viktor a hazafelé tartó kormánygépből – ezt válaszolta az RTL megkeresésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Ahogyan Gulyás miniszter úr a Kormányinfón már világosan kifejtette, Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos látogatáson volt Egyiptomban, onnan visszafelé egy technikai landolás során szállt ki egy olaszországi repülőtéren

– írták.

Az, hogy a honvédség repülőgépe nem rögtön Budapestre jött az egyiptomi fővárosból, hanem leszállt Pisában, egyórás kitérőt jelenthetett. Ezután a miniszterelnököt Firenze belvárosában fotózták le felesége, Lévai Anikó társaságában.

Pető György pilóta, légiközlekedési szakértő az rtl.hu megkeresésére arról beszélt, hogy 

akkor beszélhetnénk technikai leszállásról, ha nem eleve eltervezett volt az út megszakítása, illetve ha Kairóból Budapestre szólt volna az útvonalterv, és legfeljebb néhány tíz kilométerre térnek ki, hogy leszálljanak egy repülőtéren. Ilyenkor azonban utas nem száll ki a gépből.

A technikai landolás célja lehet például, hogy a pilóta meggyőződjön arról, hogy nincs a repülés biztonságát veszélyeztető műszaki probléma. Ha Kairótól Pisáig szólt az útvonalterv, akkor az semmiképpen nem minősül technikai leszállásnak, az egy tervezett repülés – jelentette ki a szakértő. 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint Firenzében tanuló lányához utazott Orbán Viktor, a kitérő pedig legalább 3-4 millió forintba kerülhetett az adófizetőknek a gép üzemeltetési költségét tekintve. A politikus hivatali visszaélés miatt feljelentést tesz.

Nyitókép (illusztráció): MTI/Lakatos Péter

#Belföld#orbán viktor#pisa#kormánygép#technikai landolás