Bajban lesznek az oroszok, ha elindulnak a német Leopardok az ukrán síkon

Az orosz harckocsiparancsnokok azzal a tudattal fognak a T-72-es vagy T-80-as páncélosaikban ülni, hogy a velük szemben közeledő nyugati gyártmányú harckocsi jó pár száz méterről messzebbről tudja kilőni őket, és ráadásul nagy valószínűséggel az első lövésével el is fogja őket találni – érzékeltette a különbséget az orosz és az elmúlt napokban sokat emlegetett nyugati tankok között az rtl.hu-nak Kaiser Ferenc biztonság- és védelempolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.

Mindez azért vetődött fel, mert az elmúlt napokban megtörtént az áttörés a diplomáciai fronton, a német kormány bejelentette, hogy átad az ukránoknak 14 darab Leopard 2A6-os harckocsit, és engedélyt ad a partnerországoknak, hogy saját Leopard páncélosaikat szállítsák Ukrajnának. Az utóbbi hetekben rengeteg fegyvert ajánlottak fel a készülő orosz támadás miatt az országnak, a harckocsik átadása is ennek része. A Spiegel szerint a felajánlott 80 Leopardot összesen két 40 darabos zászlóaljban vonnák össze. (Lengyelország ráadásul a 14 Leopard 2A4-esen felül további 30-30 T-72-es és PT-91-es – korszerűsített T-72-es – harckocsi átadását is bejelentette.)

Kaiser szerint most kulcsfontosságú az idő. Mivel az időjárás a borzalmasan nagy sár miatt még jó darabig nem enged nagyobb offenzívát egyik oldalról sem, így az ukránoknak lehet idejük a kiképzésre, hogy a nyugati harckocsik használatát megtanulják. A német kormány szerint március végéig adhatják át a Leopardokat, addig meg kell ejteni a kiképzést. Arra is gondolni kell, hogy nemcsak a harckocsi személyzetét kell kiképezni, hanem ezek üzembentartóit, szerelőit is, továbbá a harckocsik üzemeltetéséhez, szervizeléséhez szükséges eszközöket, lőszert, tartalék alkatrészeket stb. is a térségbe kell szállítani. (A németek két Bergepanzer műszaki harckocsi átadását is bejelentették, amelyek a harc közben megsérült Leopardok mentéséhez szükségesek.)

Eddig gördülékenyen ment a kapott harckocsik hadrendbe állítása, mert a szovjet időszakban fejlesztett eszközöket kaptak az ukránok, főleg a lengyelektől és a csehektől olyan T-72-eseket, amelyeket még ők gyártottak. Bár voltak különbségek, főleg az elektronikai rendszerekben, illetve korszerűsítésből adódóan, ám a belső elrendezésük, az ergonómia (vagy inkább annak hiánya) megegyezik ezeknél a típusoknál, így nem volt újdonság az ukrán katonák számára.

Kérdéses, mire elegendő az eddig bejelentett 123 korszerű nyugati harckocsi. 

Valerij Zaluzsnyij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka tavaly decemberben azt mondta, hogy 300 harckocsira, 600-700 gyalogsági harcjárműre és 500 tarackra volna szüksége az oroszok legyőzéséhez. A harckocsikból azért 123-at írtunk, mert a britek már korábban ígértek 12 darab Challenger 2-est, míg az Egyesült Államok 31 darab M-1 Abrams-t, ez bő harmada a Zaluzsnyij által áhított mennyiségnek. 

Az biztos, hogy óriási minőségi és védettségi különbség van az orosz harckocsik többsége és a nyugati típusok között. A jelenlegi legfejlettebb orosz harckocsi, a T-90-es az egyetlen, amely – legalább is elvileg – már közel egyenértékű a korszerű nyugati típusokkal (az elektronikai rendszereit kivéve) a többi típus viszont messze elmarad ezektől.

Kaiser szerint vissza kell mennünk a hidegháborúig, hogy megértsük, miből adódik ez a különbség. Nyugaton arra készültek, hogy a minőséget állítsák szembe a mennyiséggel, míg az oroszok tömeges támadásban gondolkodtak, kevésbé védettebb, de több harckocsit gyártottak. Arra Kaiser hívta fel a figyelmet, hogy a védettségében szerepet játszik az is, hogy

az oroszok 50 tonnánál nehezebb harckocsit nem nagyon készíthetnek a szállítási problémáik miatt. Szinte felfoghatatlan távolságok vannak Oroszországban (11 időzóna) és szinte csak vasúton oldható meg náluk a nehéz haditechnikai eszközök tömeges mozgatása, a vasúti pályák, hidak pedig nem bírnak el nehezebb eszközöket.

Ezzel szemben például az M-1 Abrams tömege változattól függően akár a 73 tonnát is meghaladhatja. A Challenger 2 maximális tömege közel 75 tonna, a Leopard 2 pedig típustól függően 55-73 tonna. 

Az egyik lényeges különbség a nyugati és az orosz harckocsik között, hogy az előbbiek jobban vannak páncélozva. Ráadásul az célzó/tűzvezető rendszereik is sokkal fejlettebbek, a Leopard 2 stabilizátorai pedig legendásak. Készítettek több felvételt is róla, ahogy a lövegére tesznek egy korsó sört, és ott is marad anélkül, hogy egy csepp is kilötyögne, miközben a harckocsi terepen megy.

Ilyet az orosz tankok nem tudnak – még vodkával sem.

Nagy különbség még a lőszerelhelyezés. Az már a harckocsik tervezésekor látszik, hogyan áll a „megrendelő” az emberélet értékének kérdéséhez. Az orosz harckocsikban úgy tudtak helyet és tömeget spórolni, hogy automata töltőgépeket tettek bele, amelyeknek a „tárja” és az abban lévő gránátok egy térben vannak a legénységgel. Ez azt jelenti, hogy egy tornyot ért találat esetén berobban a bemálházott lőszer, leszakad a torony és meghal a teljes legénység. A nyugatiaknál egy páncélozott dobozból veszik elő kézzel, és töltik be az ágyúlőszert. Ha náluk eltalálja valami a lőszertároló részt, ott a kialakítás miatt általában kifelé/felfelé történik a robbanás, nem pedig a küzdőtér (a kezelők) felé.

Kaiser szerint elképzelhető, hogy a tavaszi harcokban egy Leopard 2-es harckocsi kilövéséért cserébe a legfejlettebb orosz harckocsiból, a T-90-esből kettőt is be kell majd áldozni, a T-72-esekből pedig akár 3-4-et is.

Kérdés persze, hogy az eddigi harcok során mennyi maradt a legkorszerűbb orosz harckocsikból. Az oroszok 3500 harckocsival kezdhették a háborút, ennyi volt az aktív állományban, raktáron ugyanekkor további tízezer darab állt. Ebből T-90-es nagyjából 450 lehetett, T-80-asból 600 állt hadrendben, míg a nagy többséget (~2500) a T-72-es különféle változatai adták. Ebből az állományból bizonyítottan elveszett több mint 1600. Még a legkorszerűbb T-90-esek közül is közel 50 veszett el, amiből 30-at kilőttek, 20 pedig az ukránok kezébe került. Az pedig minimum kérdéses, hogy mire fognak menni a raktárakból előszedett, zömmel régebbi gyártású T-72-esek a nyugati harckocsikkal szemben. Erre március végén vagy áprilisban kaphatunk választ, ha felszárad a sár.

Addig ugyanaz várható a fronton, ami eddig volt: az oroszok Bahmut térségében – komoly veszteségek árán és lassan – nyomulnak előre, míg az ukránok halogató harcokat folytatnak, és közben mindkét hadviselő fél felkészül a nagy tavaszi offenzívára. Szerdán bejelentették az ukránok, hogy feladták Szoledar városát.

Kaiser szerint ennek nincs nagy jelentősége, egy idő után már teljesen felesleges tartani egy települést. Azt is elmondta, az ukránok most halogató harcot folytatnak, állásról állásra vonulnak vissza, és hatalmas veszteséget okoznak.

Hozzátette, ha Bahmutot is elfoglalják az oroszok, akkor még mindig nem érik el a fő ukrán vonalat, amelynek a centruma onnan 40 kilométerre nyugatra, Kramatorszk városnál van. Ha sikerülne is áttörniük a frontot, a páncélosaikra minden oldalról záporoznának a rakéták. Ahhoz, hogy sikert érjenek el, ki kellene szélesíteniük az áttörést oldalirányban, ahhoz viszont több zászlóaljat kellene összevonniuk. Az ilyen csapatmozgásokat viszont a NATO és az ukrán felderítés és hírszerzése könnyen fel tudja deríteni, így a védelem fel tudna készülni a közelgő támadás megállítására.

Ugyanez igaz a szakértő szerint a másik oldalra is. Az oroszok mostanra már mélységben építettek ki védelmet, nem úgy, mint augusztusban Harkivnál, ahol alig volt összefüggő védelmi vonaluk. A katonai realitások azt mutatják, hogy nagy áttörést egyik oldal sem fog tudni elérni – mondta.

Ugyanakkor mindkét fél arra számít, hogy ő még képes teret nyerni, amivel kedvezőbb tárgyalási pozíciót biztosíthat magának. Kaiser szerint jönni fog egy vagy több orosz támadás, a Donbasz teljes elfoglalására, még talán a szintén egyoldalúan elcsatolt Herszon és Zaporizzsja megyék területén is. Az eddigi orosz békepuhatolózások arra utalnak, hogy most akár „be is érnék” a megtámadott ország ötödének elfoglalásával, Ukrajnában viszont ennek elfogadása politikai öngyilkosság lenne, így a harcok tovább folytatódnak.

Az elmúlt napokban – főleg ukrán részről – felmerült, hogy F-16-os vadászgépekre és tengeralattjáróra is szüksége van Kijevnek. 

Egyik szállítása sem reális opció jelenleg. A katonai repülőgépek üzemeltetése sokkal összetettebb, komolyabb logisztikai feladat, mint a harckocsiké, pedig az is óriási kihívás.

Az eddig szovjet eredetű technológiát használó ukrán légierőnek át kellene állnia egy nyugati szabványrendszerre, a pilóták, a gépeket karbantartó és kiszolgáló műszaki állomány átképzése is jóval több időt venne igénybe. (Ráadásul ez újabb vörös vonal lenne a NATO-orosz kapcsolatokban, amit a nyugati politikusok most nem feltétlenül akarnának átlépni.) 

Tengeralattjárók átadása pedig több okból is kizárt, az egyik a már említett logisztikai és ki-, illetve átképzési nehézség – utóbbi egy ilyen komplex fegyverrendszer esetén közel egy év –, a másik pedig a már említett „vörös vonal”. Nem mellesleg a NATO tengeralattjáróinak zöme (az amerikai, brit és francia típusok) nukleáris meghajtásúak. Ezeket a törökök át se engednék a tengerszorosokon, így be sem jutnának a Fekete-tengerre. A fennmaradó hatvan hagyományos meghajtású egység zöme pedig német gyárakban, illetve licenc alapján épült. Ha Berlinnek ennyi időbe telt a harckocsik átadásának engedélyezése, akkor a tengeralattjárók esetében ez jóval tovább tartana.

Nyitókép: A német hadsereg egyik Leopard 2A6-os harckocsija. Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna.