Külföld

A frissen megválasztott cseh elnök már fel is hívta Zelenszkijt, és kiállt a szankciók mellett

rtl.hurtl.hu

2023. január 29. 18:45

„A fejlett technológiák kivitelének akadályozása arra kényszeríti Oroszországot, hogy kevésbé fejlett fegyvereket használjon, valamint leleplezi Oroszország kapcsolatait az olyan rendszerekkel, mint az iráni vagy az észak-koreai” – mondta.

Van értelme az Oroszország elleni szankcióknak, mert hatást gyakorolnak Moszkva lehetőségeire a háború folytatásához, jelentette ki Petr Pavel megválasztott cseh államfő vasárnap a prágai közszolgálati televíziónak adott interjúban az MTI szerint.

„A szankciók ténylegesen akadályozzák Oroszországot, hogy több pénzt fektessen be az ukrajnai háborúba. A fejlett technológiák kivitelének akadályozása arra kényszeríti Oroszországot, hogy kevésbé fejlett fegyvereket használjon, valamint leleplezi Oroszország kapcsolatait az olyan rendszerekkel, mint az iráni vagy az észak-koreai” – mondta Pavel, akit szombaton választottak meg a szavazatok 58 százalékával.

„Szükség van arra, hogy minden úton nyomást gyakoroljunk Oroszországra, hogy a konfliktus Ukrajna, mint megtámadott ország sikerével végződjön” – tette hozzá. A megválasztott cseh elnök megerősítette: első külföldi útja Szlovákiába fog vezetni. Pavel délután telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

„Ez a választás az értékekről szólt, az igazság, a méltóság, a tisztelet és az alázatosság győzött – jelentette ki Petr Pavel szombati sajtótájékoztatóján a prágai Karlínban. – Kész vagyok szolgálni ezeket az értékeket annak érdekében, hogy visszatérjenek a Hradzsinba és egész cseh társadalomba”.

Nyitókép: MTI/AP/Petr David Josek

#Külföld#petr pavel#zelenszkij#szankciók#csehország#választás

Címlapról ajánljuk