Külföld

Megtartotta a saját temetését egy leukémiás brit férfi, akinek csak hetei vannak hátra

rtl.hurtl.hu

2023. január 20. 13:49

Rob Hale szeretett volna egy esélyt, hogy méltóképpen elbúcsúzhasson mindenkitől. 

Leukémiában szenved egy 33 éves brit férfi, ezért megrendezte a saját temetését – számolt be róla a DailyMail.

A dél-gloucestershire-i Rob Hale-nél 2021 áprilisában diagnosztizáltak leukémiát, ám csak 2022 decemberében kapta meg a lesújtó prognózist: az orvosok közölték vele, hogy már csak hetei-hónapjai vannak hátra. Hale ezért úgy döntött, hogy a Berkeley-ben található Cattle Country Farm Parkban „élő temetést” rendez magának, hogy a barátai és a családja együtt lehessen. 

Az eseményen büfé, gyereksarok, egy fotókat tartalmazó asztal és egy vendégkönyv is szerepelt, ahová az emberek megírhatták a Robhoz fűződő szép emlékeket.

Rob Hale elmondta, hogy az alkalom „jobb volt, mint amit remélni mert”, és egy alkalommal még a park „halálcsúszdáján” is lement – a több mint 50 fős tömeg tapssal és éljenzéssel fogadta, amikor leért a csúszda aljára. „Életemben csak néhány temetésen voltam, és azok mind nagyon szomorúak, komorak voltak. Mindenki feketében, lehajtott fejjel jelent meg. Tudtam, hogy valamikor engem is eltemetnek majd, de azt is tudtam, hogy sok embert, aki részt vesz majd a szertartáson, valószínűleg már nem fogok látni, mielőtt meghalok”.


Azután derült ki, hogy leukémiás, miután elkapta a koronavírust. A férfi egy ideig azt hitte, hogy a tünetei – az éjszakai izzadás, az extrém kimerültség és a láz – a fertőzés maradványai, ám áprilisban munka közben telefonhívást kapott a Bristol Royal Infirmaryból, és közölték vele, hogy daganatos betegséggel küzd. „Száguldozott az agyam, nem igazán fogtam fel, amit mondtak nekem”.

Rob Hale azóta több kemoterápiás kezelésen, valamint nyolc teljes testet érintő sugárkezelésen és őssejt-transzplantáción esett át. A férfi a Mailnek elmondta, hogy a kemoterápia első köre kezelhető volt, de a második kör rendkívül nehéz: 80 napba telt, mire felépült belőle, ez idő alatt szörnyű fertőzéseket szedett össze és hat héten keresztül csövön keresztül táplálták. 

Rob most minden napot ajándéknak vesz, és bízik abban, hogy április végén még megéri az unokahúga második születésnapját. Ugyanakkor nagyon hálás azért a szeretetért és támogatásért, amit a „temetésén” kapott. 

Nyitókép: Robert Hale / Instagram

#Külföld#leukémia#temetés#búcsúparti#rák#daganat#búcsú

Címlapról ajánljuk