Külföld

Kiderült: ezek voltak XVI. Benedek utolsó szavai

rtl.hurtl.hu

2023. január 2. 10:10

Egykori titkára árulta el, hogy mit mondott halála előtt a korábbi pápa. 

Uram, szeretlek!

– ezek voltak a szombaton 95 éves korában meghalt XVI. Benedek utolsó szavai – írta a New York Post. A kijelentés alapján a volt pápa holtáig hű maradt hitének fő elvéhez, hiszen első pápai enciklikáját 2006 januárjában szintén hasonló címmel – Deus caritas est (Isten a szeretet) – tette közzé.

„XVI. Benedek halk hangon, de nagyon határozottan azt mondta olaszul: Uram, szeretlek” – mondta Georg Gaenswein, a 2013-ban lemondott pápa egykori titkára a Vatikán hivatalos lapjának vasárnap. Pontosításként hozzátette: ezek voltak Benedek utolsó érthető szavai, mert utána már nem tudta kifejezni magát. A titkár egyébként ekkor nem volt jelen személyesen, az ápolónőtől tudta meg, hogy miket mondott Joseph Ratzinger. 

Georg Gaenswein a vatikáni kolostorban él, ahol Benedek is lakott, miután 2013-ban nyugdíjba vonult.

XVI. Benedek privát virrasztását a Mater Ecclesiae apátság épületében tartják. Hétfőn átszállítják a Szent Péter Bazilikába, ahol csütörtökön tartják a temetését. Ravatalánál várhatóan több tízezren róják majd le a tiszteletüket. 

XVI. Benedek életéről és pápaságáról itt írtunk bővebben, itt pedig képekben mutattuk be.

Nyitókép: Apácák állnak sorban, hogy leróják kegyeletüket XVI. Benedek nyugalmazott pápa ravatala előtt a vatikáni Szent Péter-bazilikában 2023. január 2-án – Fotó: Alessandra Tarantino/MTI/AP

 

#Külföld#xvi. benedek#halál#gyász#utolsó szavak

Címlapról ajánljuk