Külföld

Vaginát villantott a parlamentben a regresszív feminista, hogy a transzneműekről szóló törvény ellen tiltakozzon

rtl.hurtl.hu

2022. december 23. 19:24

A képviselőket pedig „rettenetes, rettenetes embereknek” nevezték.

Vita folyt a transzneműek jogairól a skót parlamentben, amit néhány feminista aktivista zavart meg, akik közül az egyik vaginát villantott a képviselők előtt, írja a Daily Star. Az új törvényt elfogadta a parlament: ennek értelmében könnyebb nemet változtatniuk a transzneműeknek.

A rendelkezés szerint mindössze három hónapnak kell eltelnie annak kezdetétől, hogy a transzneműek választott nemük tagjaiként élnek addig, hogy legálisan is nemet válthassanak. A 16 és 17 évesek számára ugyanez a határidő fél év. Korábban egységesen két év volt a várakozási idő.

A könnyítést saját ügyüknek érezték a TERF – azaz a transzneműeket elutasító feminista – aktivisták, akik szerint a törvényt olyan férfiak akarják kihasználni, akik könnyebben el akarnak érni nők számára exkluzív tereket, hogy szexuálisan zaklassák őket. A rendelkezést megszavazó képviselőket „rettenetes, rettenetes embereknek” nevezték.

„Egyikőtök sem tudja definiálni a nemi identitást. Én úgy ragadtam egy női testben, mint egy kacsa. Egy kacsa vagyok. Háp-háp-háp” – fejtette ki magvas gondolatait az egyik tiltakozó, amíg kitessékelték a teremből.

Nyitókép: Reddit

#Külföld#transznemű#tiltakozás#skót#parlament#törvény#vagina