Külföld

Orbán Viktor előkelő helyen szerepel az EU legfontosabb embereinek listáján, csak épp a zavarkeltő „belső ellenségek” között

rtl.hurtl.hu

2022. december 14. 20:54

Megjelent a Politico éves listája – nem meglepő, ki került az első helyre.

Megjelentette éves, 28 főből álló listáját a Politico című brüsszeli lap, amelyben Európa legfontosabb személyeit listázzák. A lista egy-egy rövid jelzőt társít a legfontosabb emberekhez, akiket külön kategóriákba sorol.

Az összesített első helyen természetesen Volodimir Zeleszkij ukrán elnök áll, aki miatt szerintük az egész kontinens újragondolja stratégiai kapcsolatait, és azt is, hogy mit jelent európainak lenni. A lap szerint korábban az EU többször is cserben hagyta Ukrajnát, először a 2004-es forradalom, majd a 2014-es Majdan alatt, és most nagyrészt Zelenszkijnek köszönhető, hogy ez nem történt meg.

A lista többi részét kategóriákra osztják: a „cselekvők” között van Robert Habeck német miniszter, Recep Tayyip Erdoğan török államfő és Marine Le Pen is. Az „álmodozók” közé került Sanna Marin finn miniszterelnök, Frans Timmermans, és a „lúzer” Vlagyimir Putyin is.

Orbán Viktort második helyen találjuk a „zavarkeltők” listáján, közveltelnül az olasz Giorgia Meloni mögött. A magyar miniszterelnököt „belső ellenségként” definiálja a lap. Azt írják róla, hogy úgy tűnik, Orbán „megtörte Brüsszelt”.

Még azt írják róla:

  • Kérdéses körülmények közt nyerte meg az áprilisi választásokat.
  • Orbán még mindig nem választott oldalt az ukrán-orosz konfliktusban.
  • Elcsalta Magyarország demokráciáját.

Nyitókép: Politico

#Külföld#orbán viktor#Politico#lista#eu#putyin