A levegő sárgás-feketére változott, az emberek csak csoszogva tudtak járni az utcán – ilyen volt a nagy londoni szmogkatasztrófa

Angliát már a szigetet meghódító rómaiak is a pára, a köd és az eső országának tartották, azonban az adottságokat tovább súlyosbította a fosszilis tüzelőanyagok elégetésekor keletkező korom. Az így kialakuló füstködöt nevezték el az angol smoke (füst) és fog (köd) szavak összevonásával szmognak – írta az MTI.

A szmogkatasztrófaként ismertté vált eset 1952. december 4-én kezdődött, akkor ugyanis egy hideg anticiklon ült meg London fölött, és mivel teljes volt a szélcsend, napokig ott is maradt. 

A várost másnapra sűrű, kéményfüsttel és kipufogógázokkal kevert köd takarta be, és bénította meg az életet. 

A szmog kialakulásában több tényező i szerepet játszott:

• a legnagyobb problémát a tömeges széntüzelés okozta, hiszen a hideg időjárás miatt több szenet használtak fel, méghozzá az olcsóbb, nagyobb kén-dioxid tartalmú fajtából. 
• London külvárosában több széntüzelésű erőmű is működött. 
• A levegő minőségét tovább rontotta a járművek kipufogógáza – a villamosokat több vonalon ekkoriban váltották fel a dízelüzemű buszok.
• A La Manche csatorna felől is nagy mennyiségű szennyezett levegő érkezett. 

A levegő színe a nagy mennyiségben jelen lévő kátrányos koromrészecskék miatt sárgás-feketére változott, amelyet a londoniak fekete humorral borsólevesnek neveztek el. A levegő páratartalma megközelítette a 100 százalékot, a szmog a harmadik-negyedik napon már annyira sűrű lett, hogy a szülők nem engedték gyermekeiket iskolába, mert azok eltévedhettek volna útközben. A szúrós szag csípte az orrot és a szemet, a korom fanyar ízt hagyott a szájban; ha valakinek okvetlenül el kellett hagynia otthonát, orrát és száját zsebkendővel takarta be.

A metró kivételével megállt a közlekedés, az autók sem közlekedtek, hiszen a látótávolság még nappal is méterekre csökkent, még a betegek sem jutottak el a kórházakba. 

Ha valaki gyalog indult útnak, csak csoszogva tudott haladni, mert nem tudhatta, meddig tart a járdaszegély. 

Éjszaka a helyzet még rosszabbra fordult, mert az utcai lámpák fénye nem hatolt át a sűrű ködön. A vasúti közlekedés fenntartása érdekében a kereszteződések közelében ködjelzőket helyeztek a sínekre, amelyek a vonat kerekeivel érintkezve a vadászpuskához hasonló hangot adtak ki, de később már ez is hiábavalónak bizonyult. 

A szmog még az épületekbe is beszivárgott, így a színházi előadásokat, filmvetítéseket is fel kellett függeszteni, a közönség egyébként sem sokat élvezhetett volna belőlük az állandó köhögés miatt. A Wembley stadionban az 1923-as megnyitó óta először maradt el mérkőzés. A bűnözési ráta emelkedett, a rablók a ködöt kihasználva törtek be lakásokba, üzletekbe.

Amikor a szmog végre felszállt, nyálkás koromréteget hagyott maga után a kültéri felületeken, amelyet csak a néhány nap múlva megérkező eső tudott lemosni, így az utcákon fekete esővízpatakok csordogáltak.

A londoniak már hozzá voltak szokva a szmoghoz, a várost ért csapás súlyosságára csak a hivatalos jelentések közzététele után döbbentek rá. 

Az egészségügyi minisztérium közlése szerint a füstköd és a szmoggal összefüggő okok miatt 4075 ember halt meg és közel százezren betegedtek meg, 

az áldozatok főként a nagyon fiatalok és idősek, illetve betegek közül kerültek ki. 

A légzőszervi fertőzés következtében hypoxia, vagyis oxigénhiányos állapot állt elő, majd a szennyeződés bekerülve a tüdőbe gennyes fertőzést idézett elő. A halálesetek többségét tüdőgyulladás, gennyes hörghurut okozta.

Nagy-Britannia történetének legsúlyosabb levegőszennyeződése nyomán nyilvánvaló lett, hogy szükség van a korszerű környezetvédelemre, újra kell gondolni a légszennyezés csökkentésének kérdését. 

Több törvény is született, közöttük a legfontosabb az 1956-ban elfogadott Tiszta Levegő-törvény, a háztartásokat pénzügyi eszközökkel támogatták, hogy a széntüzelésű kályhákat gáz vagy villany alapú fűtésre, illetve központi fűtésre cserélhessék. Mindezek ellenére tíz évvel később, 1962 decemberében újabb szmog kerítette hatalmába a várost, igaz, ez már távolról sem volt annyira súlyos, mint az egy évtizeddel korábbi.

Nyitókép: Illusztráció – Fotó: Getty Images