Külföld

Váratlanul életét vesztette a fehérorosz külügyminiszter

rtl.hurtl.hu

2022. november 26. 15:31

Uladzimir Makej kifejezetten nyugatbarát politikusként volt elkönyvelve 2020 előtt, a halála okáról egyelőre semmit sem tudni. 

Meghalt Uladzimir Makej fehérorosz külügyminiszter, írja a Belta állami hírügynökségre hivatkozva a 444. A férfi 2012 óta töltötte be posztját, előtte Lukasenka elnök asszisztenseként és az elnöki adminisztráció vezetőjeként dolgozott. 64 éves volt.

Makej kifejezetten nyugatbarát politikusként volt elkönyvelve 2020 előtt, a halála okáról egyelőre semmit sem tudni. Egy nappal korábban még az apostoli nunciussal, Ante Józic érsekkel találkozott, korábban pedig Jerevánban volt a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének konferenciáján. Hétfőn Szergej Lavrov külügyminiszterrel találkozott volna.

Makej a 2020-as fehérorosz tüntetések után hagyott fel Oroszország bírálatával, és a nyugati országok, valamint hazája közti kapcsolatok javításával. Ezután nyugati ügynöknek állította be a tüntetőket, nemrég pedig megvédte hazája álláspontját az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban:

„Fehéroroszországot az agresszor szövetségeseként, sőt a konfliktus részeseként említik. Azt mondjuk, amit eddig is: Fehéroroszország sosem támogatta a háborút, de árulók sem vagyunk! Kötelezettségeink vannak szövetségeseinkkel szemben, és szigorúan követjük most és a jövőben is azoknak a nemzetközi szerződéseknek a szellemét és szövegét, amelyeknek részesei vagyunk” – mondta z ENSZ Biztonsági Tanácsában.

Nyitókép: MTI / AP

#Külföld#fehéroroszország#külügyminiszter#lukasenka#tüntetés#nato

Címlapról ajánljuk