Külföld

Megint akcióztak a klímaaktivisták, most valaki odaragasztotta a fejét a Leány gyöngy fülbevalóval című képhez

rtl.hurtl.hu

2022. október 27. 18:05

Azt gondoltuk volna, hogy a paradicsomleves és a krumplipüré után a desszert következik. 

Egy klímaaktivista csütörtökön egy hágai múzeumban a világhírű Leány gyöngy fülbevalóval című festményt borító üvegre ragasztotta a fejét.

A műalkotás nem sérült meg – közölték az ott dolgozók.

Egy másik aktivista a kezét ragasztotta a falra Johannes Vermeer holland mester 1665-ös alkotása mellett, és egy azonosítatlan folyadékot öntött a társára – írja a Mauritshuis múzeum közlésére hivatkozva a Reuters.

Egy a közösségi médiában közzétett, nem ellenőrzött videón két férfi látható a festmény közelében, mindketten Just Stop Oil feliratú pólót viseltek.

 

Értesítettük a rendőrséget, akik három embert letartóztattak. A festmény állapotát restaurátorunk megvizsgálta. Szerencsére az üveggel borított remekmű nem sérült meg

– írták. 

A tiltakozásra kevesebb mint két héttel azután került sor, hogy a „Just Stop Oil” aktivistái paradicsomlevest öntöttek Vincent van Gogh egyik festményére a londoni Nemzeti Galériában. Azt a festményt szintén üveggel védték. Később krumplipürével öntötték le a legdrágább Monet-festményt

Az internetre feltett videókon az egyik férfi azt mondja: „Mit érez, amikor látja, hogy valami gyönyörű és felbecsülhetetlen értékű dolgot látszólag a szeme láttára pusztítanak el? Ugyanilyen az érzés, amikor látod, hogy a bolygót elpusztítják” – tette hozzá.

Nyitókép: Twitter

#Külföld#Leány gyöngy fülbevalóval#kép#festmény#klímaaktivisták

Címlapról ajánljuk