Külföld

A szerb elnök hálás Novák Katalinnak, hogy nyugodtabb szívvel várhatja a telet

rtl.hurtl.hu

2022. szeptember 9. 16:16

Mert Szerbia használhatja a gáztározóinkat.

Szerbia, ha nem is nyugodtan, de nyugodtabb szívvel várja a telet, miután Magyarország lehetővé tette, hogy a szerbek kedvező feltételek mellett használják gáztározóit – erről a szerb elnök beszélt pénteken Belgrádban, ahol Novák Katalint fogadta.

Aleksandar Vučić a találkozón reményét fejezte ki, hogy 2025-ig megépül a Belgrád-Budapest vasútvonal, amelyen 2 óra 40 perc alatt el lehet jutni az egyik fővárosból a másikba. Azt is elmondta, hogy mára gyakorlatilag megszűntek a nemzetiségi alapú incidensek, a szerbek és a magyarok békében élnek egymás mellett.

Kitért arra is, hogy a családtámogatási intézkedésekben gyakran Novák Katalin példáját követte. A magyar államfő a találkozón jelentette be a „családbarát elnökök hálózatának” létrehozását.

A szerb pénzügyminiszter júliusban jelentette be, hogy 500 millió köbméter gázt vesz Magyarországtól Szerbia. Korábban a magyar kormány azt közölte, hogy épp ennyivel növelik a hazai gázkitermelést annak érdekében, hogy legyen elég energia télre. Az pedig néhány napja derült ki, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal hitelszerződését kínai kérésre titkosították.

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

#Külföld#szerbia#aleksandar vučić#novák katalin#gáz

Címlapról ajánljuk