Külföld

Magára hagytak egy négy hónapos és egy másfél éves gyereket az arizonai sivatagban

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 27. 18:28

Egy amerikai határőr talált rájuk. A csecsemő arccal lefelé feküdt, a másik a közelben sírt. 

Egy négy hónapos és egy másfél éves, magára hagyott gyereket talált egy amerikai határőr a Mexikóval határos Arizona állam egyik sivatagában – jelentette az amerikai sajtó a határőrség közlésére hivatkozva. Amikor rájuk talált, a négy hónapos gyerek arccal lefelé feküdt a földön, míg az idősebb a közelben sírt.

A határőr azonnal megkezdte a kisebb, semmire sem reagáló gyerek újraélesztését, és riasztotta a mentőket. Az ABC15 televízió cikke szerint a határőrnek sikerült újraélesztenie a kisgyereket, a kiérkező mentősök mindkét gyereket elsősegélyben részesítették, majd kórházba szállították.

Az amerikai határőrség közlése szerint a gyerekekre egy csoport migráns hívta fel a figyelmet, akiket a mexikói határ közelében tartóztattak le. A határőrség közlése szerint az illegális bevándorlók arról számoltak be, hogy két gyereket láttak „egyedül utazni” a sivatagban. A határőr ezután bukkant rájuk.

A határőrség egyik helyi vezetője közölte, hogy a gyerekeket „embercsempészek hagyták a sivatagban, meghalni”. John Modlin hozzátette:

Ez nem csak egy újabb eset, amikor embercsempészek pénzért kihasználnak migránsokat. Ez kegyetlenség. Ez gyomorforgató.

A gyerekeket a kórházi ellátásuk után átadták a határőrségnek, majd a menekültek elhelyezésével foglalkozó kormányzati szervnek, ahol a szülők nélkül elfogott migráns gyerekekkel foglalkoznak.

A hatóságok ennél több információt nem közöltek, így azt sem lehet tudni, hogy a két gyerek milyen országból érkezett, és azt sem, fiúk voltak-e, vagy lányok, valamint a szüleikről sem közöltek semmilyen információt. Azt sem lehet tudni, hogy az őket magára hagyó embercsempészeket letartóztatták-e.

A gyerekeket a több mint 1300 négyzetkilométeres Organ Pipe Cactus nemzeti parkban találták meg, ahol rendszeresen 37 fokos hőség van. A területet előszeretettel használják embercsempészek, és ott gyakran bukkannak illegális határátlépők holttesteire.

Nyitókép: Az arizonai Organ Pipe Cactus nemzeti park. – Fotó: Education Images / Universal Images Group via Getty Images

 

#Külföld#csecsemő#kisgyerek#gyerek#sivatag#embercsempész#arizona#egyesült államok#migránsok

Címlapról ajánljuk