Külföld

Megnyerték a lottót, egy év után az asszony megpattant a nyereménnyel

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 26. 9:42

Lehet, hogy csak az elhagyott szerető beszél belőle, az viszont biztos, hogy keresztet vethet a közös szellemvadász vállalkozásra.

Komoly problémájáról számolt be egy angliai férfi a The Sun című brit bulvárlapnak. Kirk Stevens és barátnője, Laura Hoyle tavaly márciusban nyertek mintegy 3,6 millió fontot a helyi lottón, amit 30 éven keresztül, havi 10 ezer fontos részletekben kapnak meg. Ez jelenlegi árfolyamon majdnem havi 5 millió forintot jelent.

A férfi elmondása szerint 2018-ban ismerkedtek meg egy barátjukon keresztül, és amikor a nő hozzá költözött, akkor nagyvonalúan eltekintett attól, hogy az lakbért fizessen neki. Cserébe, állítása szerint, abban maradtak, hogy Laura mindig vesz kettőjüknek egy lottószelvényt, ami amúgy meg is történt.

Soha nem gondoltam volna, hogy hivatalossá kellett volna tennünk a megállapodásunkat. Ráadásul arra sem számítottam, hogy nyerni fogunk

– árulta el a férfi, hogy miért nem vetették papírra a szóban köttetett lottószerződést, majd rugózott még egy kicsit azon, hogy bár a nő munkanélküli volt, a háza eladásából bőven telt volna lakbérre.

Kirk Stevens azt is elárulta, hogy minden fotón, amin egy óriáscsekkel pózolnak, rajta volt mindkettőjük neve, és a sajtóközleményt is úgy írta meg a lottótársaság, hogy együtt nyerték meg a hatalmas összeget.

A nő egyébként ezek után havi ezer fontot, vagyis majdnem 500 ezer forintot fizetett a férfinak, hogy az folytassa az egyetemi tanulmányait, illetve azt is tervezték, hogy egy közös szellemvadász vállalkozást indítanak. A férfi pedig már azon volt, hogy megkérje barátnője kezét, de aztán mindig meggondolta magát, állítása szerint a nő miatt.

A férfiból lehet, hogy csak a csalódottság beszélt, vagy a bosszúvágy hajtotta, de az is lehet, hogy minden pontosan úgy történt, ahogyan elmesélte, egy azonban biztos, jogilag semmit sem tehet. A lottószelvényt a nő vásárolta a saját pénzéből, a nyeremény is az ő számlájára érkezik. A társaságnál pedig azt mondták, csak reklámfogásként említették meg mindkettőjüket győztesként, de valójában csak egyetlen magánszemélynek tudnak utalni, és ez Laura Hoyle. A férfi mindezek után úgy nyilatkozott, hogy elég lenne neki már csak 10 százalék, vagyis az a havi 500 ezer forintnak megfelelő font, amit korábban kapott.

Nyitókép (illusztráció): mikdam / iStock / Getty Images Plus

#Külföld#lottó#nyeremény#válás

Címlapról ajánljuk