Külföld

Unokája életét mentve halt meg egy nagymama

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 15. 11:42

A kisgyerek egy folyóba ugrott be, hogy megmentse a kiskutyáját, de nem tudott kijönni. A nagymama utánament, kimentette, majd összeesett és meghalt. 

Meghalt egy nagymama az amerikai Indiana államban, amikor beugrott egy folyóba, hogy megmentse egyik unokája életét – jelentette a helyi sajtó. Az eset augusztus 10-én, szerdán történt, amikor Christine Bright a családjával egy Brownsburg városban található parkban időzött. A hétvégén születésnapi ünnepséget akartak tartani, és megfelelő helyszínt kerestek az eseményhez.

Miközben a parkban sétáltak, két unokájának három hónapos kiskutyája beugrott a parkon áthaladó folyóba, és a két kislány utánament, hogy kimentse. Egyikük azonban nem tudott kijönni, ezért a nagymama azonnal utánament, és kimentette a vízből.

Azonban amikor kiért a partra a gyerekkel, a nő összeesett, és a helyszínen meghalt. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mi okozta a halálát. A Lilly nevű kutyát később megtalálták, de az eb akkor már nem élt – közölte a WRTV televízió.

Az idős nő lánya a helyi sajtónak elmondta, anyja „hősként halt meg”, és teljesen biztos benne, hogy akkor is bement volna a kislányért, ha tudta volna, hogy nem fogja túlélni megmentését. Emilie Shea közölte, hogy lányai testileg jól vannak, de lelkileg megviselte őket az eset.

Nyitókép: WRTV

 

#Külföld#nagymama#életmentés#folyó#unoka#kutya#egyesült államok

Címlapról ajánljuk