Külföld

Elaludt egy fesztiválon, koporsóban eltemetve ébredt – állítja egy bolíviai férfi

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 11. 21:01

Elmondása szerint áldozatnak szánták Pachamama istennő számára.

Emberáldozatként, élve temettek el egy harmincéves férfit Bolíviában, miután elvesztette az eszméletét egy fesztiválon, és csak a koporsót összetörve tudott kimenekülni – közölte a helyi sajtó a férfi elmondására hivatkozva. Victor Hugo Mica Alvarez azt állítja, hogy Pachamama istennőnek, a termékenység és az aratás inka istenének akarták feláldozni.

A helyi sajtóban megjelent beszámolók szerint a Chilében dolgozó férfi egy fesztiválra érkezett haza Bolíviába, El Alto városába, egyik barátjával kezdett el inni, majd elvesztette az eszméletét.

Állítása szerint egy koporsóban ébredt, amiből egy üveget áttörve tudott csak kiszabadulni, majd egy félkész épületnél találta magát. Amikor mindezt jelentette a rendőrségen, nem hittek neki, arra hivatkozva, hogy részeg volt.


A férfi édesanyja pár nappal később a bolíviai sajtónak azt mondta, hogy fia még mindig sokkos állapotban van, nem tud aludni, éjszaka üvöltözik és zokog. Bár a férfi azt mondta, hogy az El Alto városától nagyjából 70 kilométerre található Achacachiban tért magához, anyja már azt mondta, hogy az El Alto mellett lévő Achachicalában. Achacachi hatóságai ugyanis azt közölték, hogy ott nincsen olyan épület, mint ami a férfi beszámolójában szerepel.

A rendőrség nyomozást indított az esettel kapcsolatban, de közben La Paz megye különleges rendőri egységének (FELCC) igazgatóhelyettese a helyi sajtón keresztül megüzente, hogy eljárást indítanak Victor Hugo ellen, ha kiderül, hogy hazudott.

Nyitókép: Victor Hugo Mica Alvarez nyilatkozik a bolíviai sajtónak. Fotó: Facebook / Página Siete

#Külföld#élve eltemetés#koporsó#emberáldozat#áldozat#bolívia

Címlapról ajánljuk