Külföld

El akarta űzni Putyint a sámán, kényszergyógykezelésre ítélték

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 1. 17:10

Sokak szerint a szovjet időket idézi az Alekszandr Gabisevvel szembeni bánásmód.

Oroszországban meghosszabbította a bíróság annak a sámánnak a pszichiátriai gyógykezelését, aki többször hirdetett gyalogmenetet Szibériából Moszkvába, hogy kiűzze Vlagyimir Putyin elnököt a Kremlből – írja a Szabad Európa.

A sámán, Alekszandr Gabisev ügyvédje szerint a bíróság egy megkérdőjelezhető egészségügyi állapotfelmérésre alapozta döntését. Július közepén egy szakértői csoport még úgy határozott, hogy javuló állapota miatt a férfit átszállítják a pszichiátriáról egy hagyományos kórházba, de ezután egy másik testület is megvizsgálta a sámánt, ők pedig arra jutottak, hogy vissza kell vinni, mert „romlott az állapota”. A hatóságok nem adtak magyarázatot arra, hogy miért kellett az újabb vizsgálat.

Alekszandr Gabisev utoljára tavaly januárban jelentette be, hogy megpróbál lóháton eljutni Szibériából a hatezer kilométerre lévő fővárosba, támogatói autóval követték volna. Nem sokkal később otthonából kényszerrel beszállították egy klinikára, majd büntetőeljárás indult ellene, amiért állítólag erőszakosan lépett fel egy rendőrrel szemben. Később a bíróság kimondta, hogy „nem beszámítható”, ezért fel kell venni pszichiátriára.

Korábbi gyaloglásai alkalmával Alekszandr Gabisev sokakkal beszélgetett, és ahogy egyre ismertebbé vált, az emberek elkezdték feltölteni az internetre a beszélgetésekről készített videókat, amelyeket milliók néztek meg. Korábban Burjátföldön vették őrizetbe és zárták kórházba, amikor 2019-ben a Bajkálon túli terület fővárosában, Csitában gyűlést tartott, ahol azt mondta:

Isten azt mondta nekem, hogy Putyin nem ember, hanem démon, és megparancsolta, hogy űzzem el.

A sámán elleni eljárás sokak szerint a szovjet időket idézi, amikor hasonló módszerekkel hallgattatták el az ellenvéleményeket. Emberi jogi szervezetek politikai fogolynak tartják Alekszandr Gabisevet.

Nyitókép: Kyodo News via Getty Images

#Külföld#oroszország#sámán#vlagyimir putyin#kényszergyógykezelés

Címlapról ajánljuk