Külföld

Egy autó a falat és ablakot kitörve zuhant ki egy sanghaji épület emeletéről

rtl.hurtl.hu

2022. június 24. 16:32

A Nio elektromos autós cég székházából kirepülő autóban ketten ültek, mindketten meghaltak. 

Meghalt két ember, miután az autó, amiben ültek, több emelet magasságból kizuhant egy épületből Sanghajban – írta a nemzetközi sajtó. A jármű a falat és ablakokat kitörve zuhant az utcára.

Az eset az elektromos autókat gyártó kínai Nio cég székházában történt, helyi idő szerint szerdán, délután negyed hat után pár perccel. A cég közleménye szerint az autóban a vállalat egyik alkalmazottja, valamint egyik partnercégük dolgozója ült az eset idején.

A cég első közleménye nagy felháborodást váltott ki a Weibo kínai közösségi oldalon, az utolsó mondatuk miatt, amiben azt állították, hogy a baleset nem az autó hibájából történt. A Niót azzal vádolták, hogy megpróbálja elhárítani magától a felelősséget. A cég később frissítette is a közleményét, amiben a kritizált mondatot zárójelekbe tették.

A BBC kínai tudósítója „tesztvezetőkként” jellemezte az autóban meghalt két embert. Az egyelőre nem lehet tudni, hogy mi található azon az emeleten, ahol az autó a falat áttörve az utcára zuhant. Az esetről szóló beszámolókban teszthelyiségként, bemutatóteremként és parkolóként is hivatkoztak rá – írta a BBC.

A 2014-ben alapított Nio az egyik leggyorsabban fejlődő elektromos autókat gyártó kínai cég. Tavaly több mint 90 ezer darab autót szállított le, ami több mint a duplája az egy évvel korábbi mennyiségnek – írta az esetről szóló cikkében a CNN. A cégre gyakran úgy hivatkoznak, mint „Tesla-gyilkos” – közölte a Guardian.

Nyitókép: Twitter/StephenMcDonell / Weibo

#Külföld#kínai#autó#épület#nio#elektromos autó#zuhanás#haláleset

Címlapról ajánljuk