Külföld

Fejbe lőtte volt barátnője 9 éves kislányát, mert feldühítette a szakítás az anyával

rtl.hurtl.hu

2022. június 15. 12:30

A férfi a lány anyját is meglőtte, de ő túlélte a támadást.

Emberölés vádjával tartóztattak le egy 22 éves férfi a texasi Houston városában, miután a rendőrség jellemzése szerint „kivégezte” volt barátnője 9 éves lányát a nő otthonában – jelentette a helyi sajtó. Jeremiah Jones-t kedden, egy nappal a gyilkosság után vették őrizetbe. A férfi megsebesítette az anyukát is.

Beszámolók szerint Jones helyi idő szerint este tíz óra előtt ment be Brittany Sorrells lakásába, ahol rajta kívül három kislánya volt vele. A férfi veszekedni kezdett a nővel, majd egyszercsak fogta magát, és fejbe lőtte a nő 9 éves kislányát, feltehetően bosszúból azért, mert a nő szakított vele.

Egy rendőrnyomozó a helyi sajtónak elmondta:

A gyanúsított kivégezte a 9 éves kislányt a lakásban egy kézi lőfegyverrel. Majd az anyára támadt, akik meglőtt.

A nőt a helyi rendőrség közlése szerint a vállán érte két lövés, és nem életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A kislányt is kórházba vitték, de ott már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A nő két másik kislánya nem sérült meg.

Egy szomszéd elmondta, hogy lövéseket hallott, majd azt, ahogy a nő elkezd sikítani, és azonnal hívta ő is és felesége is a rendőrséget. Mire a rendőrök kiértek, Jones elmenekült, de másnap már el is fogták.


Jonesnak hosszú bűnözői múltja van, és jelenleg óvadék ellenében volt szabadlábon. Azért indítottak eljárást ellen, mert megsértette annak a távoltartási végzésnek a követelményeit, amit Sorrells nyújtott be ellene. A rendőrség közlése szerint a nő a gyilkosság előtt többször is bejelentést tett náluk Jones miatt.

Nyitókép: Khylie Sorrells. Fotó: GoFundMe

#Külföld#gyilkosság#emberölés#ex#szakítás#egyesült államok#texas