külföld

1983, amikor nukleáris készültséghez vezetett a szovjet atomháborús paranoia

Medvegy GáborMedvegy Gábor

2022. június 14. 11:44

A szovjetek nem hitték el, hogy az amerikaiak blöffölnek, az amerikaiak pedig azt hitték, hogy a szovjetek blöffölnek – a kubai rakétaválságnál kevésbé közismert, de hasonlóan komoly feszültség alakult ki az USA és a Szovjetunió között egy NATO-hadgyakorlat túlgondolása és a szovjet aggodalmak semmibe vétele miatt.

Idén május 9-én, a győzelem napi katonai felvonuláson Vlagyimir Putyin a NATO irányából érkező katonai fenyegetést emlegetett, és azt állította, hogy Kijev atomfegyverekhez juthat. Az orosz elnök nyilvánvalóan a közvélemény előtt akarta igazolni az Ukrajna elleni háborút, miközben a világ éppen attól tart, hogy az orosz hadsereg vethet be atomfegyvereket azok után, hogy a háború nem az előzetes elképzeléseiknek megfelelően alakult.

Az orosz állami tévében azóta többször is arról beszéltek Putyin propagandistái, hogy a NATO viselkedése előbb-utóbb atomháborúhoz fog vezetni.

Kétségtelen, hogy az atomfegyvereknek már a puszta említése is alkalmas a figyelem felkeltésére, az pedig aggodalmat vált ki, ha nem lehet egyértelműen kizárni, hogy valós a fenyegetés. Erre a hidegháborúban is volt példa: ismert eset a kubai rakétaválság, amikor a szovjetek atomrakétákat telepítettek az Amerikai Egyesült Államokhoz közeli szigetországba, de a nyolcvanas évek elején is komoly feszültség alakult ki a két szuperhatalom között – bár arról megoszlanak a vélemények, hogy ez a feszültség a rakétaválsághoz mérhető volt-e.

Csillagháborús szervezkedés

Az 1970-es évekre jellemző enyhülés után 1981-ben Ronald Reagan került az elnöki székbe Amerikában, aki választási ígéretének megfelelően bejelentette a védelmi költségvetés megduplázását. Ugyanebben az évben a Szovjetunió elindította nagyszabású hírszerző műveletét, a RJaN-t (Raketno-Jadernoe Napadenie, azaz atomrakéta-támadás), amelynek a célja az volt, hogy felderítsék, ha Amerika nukleáris támadást készülne ellenük végrehajtani.

1983 márciusában Reagan elmondta beszédét, amiben a Szovjetunióra a gonosz birodalmaként utalt, és még ugyanebben a hónapban bejelentette a „csillagháborús tervként” közismert Stratégiai Védelmi Kezdeményezést (SDI) azzal a céllal, hogy az űrbe telepített fegyverekkel védjék meg az Egyesült Államokat a ballisztikus rakétákkal végrehajtott támadásoktól.

Ronald Reagan bejelenti a Stratégiai Védelmi Kezdeményezést – Fotó: Corbis via Getty Images

A terv megvalósulása az Egyesült Államok olyan szintű védelmi előnyét vetítette előre, hogy a szovjet vezetők, köztük a KGB-vezérből lett főtitkár, Jurij Andropov attól tartottak, hogy a rivális szuperhatalom a Szovjetunió elleni támadás feltételeit akarja megteremteni, megtörve a „kölcsönösen biztosított megsemmisítés” doktrínáját, amelynek lényege, hogy ha az egyik fél atomtámadást hajtana végre, a válaszcsapás mindkettejük megsemmisüléséhez vezetne.

Ugyanebben az időszakban az Egyesült Államok Pershing II rakétákat telepített Nyugat-Európába, amelyek képesek voltak arra, hogy kevesebb mint tíz perc alatt elérjék a Szovjetunió területét. 

Azzal az amerikai hírszerzés is tisztában lehetett, hogy az SDI negatív reakciókat válthat ki a Szovjetunióból – derül ki a Wilson Center történelmi és közpolitikai programjának blogján megjelent írásból. A Szovjetunió által hangoztatott aggodalmakat azonban az amerikai hírszerzés nagyrészt propagandaként értékelte. A Varsói Szerződés hírszerző szerveinek aktivitása azonban arról árulkodott, hogy az aggodalmaik többek NATO-ellenes propagandánál.

A feszültséget fokozta, amikor 1983. szeptember elsején a Korean Airlines Alaszkából Szöulba tartó járata letért az útvonaláról, a szovjetek pedig ellenséges katonai repülőgéppel téveszthették össze, így lelőtték. 269 ember vesztette életét.

A lelőtt koreai repülőgép roncsainak keresése Japánban – Fotó: Corbis via Getty Images

NATO-hadgyakorlat és atomháborús készültség

Érdekes olvasmány a szovjet állambiztonság, a KGB 1984-es dátumozású jegyzéke, ami részletesen felsorolja azokat a jeleket, amelyek egy készülődő atomtámadásra utalhatnak. Ilyen jeleket már az előző év novemberében megtartott NATO-hadgyakorlat idején is észlelhettek a szovjetek. 

Az Able Archer 83 gyakorlat olyan konfliktushelyzetet szimulált a NATO és a Varsói Szerződés országai között, amiben az előbbi nukleáris fegyverek bevetéséhez folyamodott.

A szovjet vezetés tudott a hadgyakorlatról, de annak voltak olyan elemei, amelyek riadalmat kelthettek bennük. Ezek között volt, hogy az Egyesült Államok a gyakorlat alatt elrendelte a legmagasabb védelmi készültségi szintet. Válaszlépésként a szovjetek is készültséget rendeltek el, aminek része volt, hogy felkészüljenek az atomfegyverek azonnali bevetésére.

A történtekből utólag többféle következtetést vontak le az Egyesült Államokban. Egy 1984. májusi CIA-jelentés szerint csak az Egyesült Államok politikáját akarták hitelteleníteni a szovjetek az atomháborús félelemkeltéssel. Az amerikai elnök külföldi hírszerzési tanácsadó testületének egy 1990-es jelentése viszont azt állítja, hogy a szovjetek valóban úgy értékelték az 1980-as évek elején, hogy megnőtt az esélye egy amerikai támadásnak, akár egy hadgyakorlat álcája alatt, az amerikai hírszerzés pedig alábecsülte ezt az aggodalmat.

A Smithsonian Magazine idézi Nate Jones-t, az amerikai Nemzetbiztonsági Levéltár kutatóját, aki könyvet is írt a témáról: azt állítja, hogy a NATO döntéshozóit egészen Reagan elnök szintjéig megijesztette, amikor a szovjetek a hadgyakorlatra adott válaszul készültségbe helyezték hadseregüket.

Maga Reagan az 1983. november 18-i naplóbejegyzésében arról írt, hogy a szovjetek annyira paranoid módon tartanak attól, hogy megtámadják őket, hogy határozottan közölni kellene velük: senkinek nincs ilyen szándéka.

Taylor Downing történész szerint azonban az amerikaiak meggyőződése volt, hogy a szovjetek jól tudják, az Egyesült Államoknak nem áll szándékában megelőző nukleáris csapást végrehajtani, és a hadgyakorlattal szemben felmerülő szovjet aggodalmakat úgy értékelték mint propagandatrükköt, amivel az amerikai védelmi fejlesztések lassítását próbálják elérni. Ezzel ördögi kör jött létre: 

a szovjetek nem hitték el, hogy az amerikaiak blöffölnek, az amerikaiak pedig azt hitték, hogy a szovjetek blöffölnek, amikor annak adják jelét, hogy nem hiszik el, hogy az amerikaiak blöffölnek.

Ronald Reagan a szovjet nagykövetségen Jurij Andropov halálakor – Fotó: Jean-Louis Atlan/Sygma via Getty Images

Az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti feszültség Mihail Gorbacsov hatalomra kerülése után csökkent, majd véget ért a hidegháború. A RJaN-művelet azonban folytatódott: egészen 1991-ig rendszeresen készültek jelentések a nukleáris támadásra utaló jelekről.

Nyitókép: amerikai Tomahawk robotrepülőgépek érkeznek a greenhami légibázisra 1983 novemberében – Fotó: Sahm Doherty/Getty Images

#külföld#amerikai egyesült államok#szovjetunió#oroszország#nato#hadgyakorlat#atomháború#ma#tudomány-tech

Címlapról ajánljuk