Külföld

Olasz belügyminiszter: Európának ugyanúgy be kell fogadnia más migránsokat, mint ahogy az ukrajnai menekülteket

rtl.hurtl.hu

2022. június 3. 7:43

Az ukrajnai háború miatt a Földközi-tengeren felerősödött a migráció.

Spanyolország, Görögország, Málta, Ciprus és a házigazda Olaszország tárcavezetői június 3-án és 4-én Velencében tárgyalnak az ukrajnai háború következtében a Földközi-tengeren felerősödött migrációról.

Luciana Lamorgese olasz belügyminiszter a La Repubblicában csütörtökön megjelent interjújában hangoztatta: máris érezteti a hatását, hogy az ukrajnai háború miatt a gabona- és élelmiszer-szállítmányok nem tudják elhagyni az ostromlott ország kikötőit. (A háború és a migrációt kiváltó élelmiszerválság összefüggéséről részletesen írtunk korábban.)

Olaszországba áprilisban és májusban – majdnem kizárólag a tengeri útvonalon – harminc százalékkal több bevándorló érkezett az egy évvel korábbi időszakhoz képest, főleg azokból az afrikai országokból, amelyeket elsőként sújtott az élelmiszerválság.

Korábbi olasz titkosszolgálati számítások négyszázezerre tették azoknak a számát, akik az élelmiszerválság következtében az olasz partok felé indulhatnak el.

A belügyminiszter hozzátette: a földközi-tengeri migrációs frontországok álláspontja az, hogy a megnövekedett nyomás Európa határain csak közösen és szolidaritást vállalva kezelhető, de egyik ország, így Olaszország sem lehet az egyetlen, amelynél kikötnek a Földközi-tengeren aktív civilszervezetek migránsokkal teli hajói.

Lamorgese szerint megoldást jelent, ha a „földközi-tengeri migrációra is kiterjesztik az ukrajnai menekültek esetében alkalmazott európai szolidaritási paktumot”, amely március 3-tól lépett életbe. A miniszter kezdeményezi, hogy Olaszország növelje a legálisan befogadandó bevándorlók kvótáját az idénymunkások és a szakképesített dolgozók számának emelésével.

Nyitókép: Valeria Ferraro/SOPA Images/LightRocket via Getty Images

#Külföld#olaszország#migráció#orosz-ukrán háború

Címlapról ajánljuk