Külföld

Továbbra is rejtély, mi okozhatott száz embernél ritka agydaganatot, akiket egyetlen iskola köt össze

rtl.hurtl.hu

2022. május 30. 15:52

Bejelentették a független vizsgálat eredményét, ami nem vitt közelebb a válaszhoz.

Áprilisban, az amerikai sajtóban mondta el történetét Al Lupiano: 27 éves korában, az 1990-es évek végén diagnosztizálták nála agydaganatot, 2021-ben pedig a húgánál és a feleségénél is kimutatták a daganat jelenlétét. Mindhárman a New Jersey állambeli Woodbridge-ben található Colonia középiskolába jártak.

Már a kezdetektől mondtam a nővéremnek, hogy túl nagy véletlen, hogy nekem, a feleségemnek és neki is ugyanolyan daganatunk van

 – mondta Lupiano, akinek nővére idén februárban hunyt el. A férfi ez után kezdte firtatni, hogy lehet-e összefüggés a középiskola és a megbetegedések között. Létrehozott egy Facebook-csoportot, hogy képet kapjon arról, más, az iskolához valahogyan kötődő embernél is kimutatták-e ugyanazt a típusú agydaganatot. Csaknem száz érintettet talált.


„Ami megriaszt, az az, hogy valójában csak egyetlen környezeti kapcsolat van az elsődleges agydaganatok esetében, az ionizáló sugárzás. Nem a szennyezett víz. Nem a levegő. Nem a talajban található valami” – mondta, hozzátéve: nem olyasmiről van szó, ami rossz szokások miatt alakul ki. 

Az Insider cikke szerint NBC Today című műsora számolt be róla, hogy legalább 94, az intézményhez egykori diákként vagy dolgozóként kötődő embernél mutatták ki a ritka agydaganatot. Az ügyben vizsgálat indult, a helyi tisztviselők felvették a kapcsolatot az állami egészségügyi minisztériummal és a környezetvédelmi minisztériummal is.

A független vizsgálat eredményére egy hónapot kellet várni. John McCormac, Woodbridge polgármestere egy múlt heti sajtótájékoztatón azt mondta: az iskola épületének belső és külső radon- és sugárzásvizsgálatai nem mutattak ki olyan rákkeltő veszélyforrást, amely további vizsgálatokat indokolna. McCormac szerint ez jó hír az intézmény diákjai és szüleik számára, akik az alkalmazottakkal együtt aggódnak a biztonságukért. „És ez egyúttal nagyszerű hír minden korábbi diáknak, aki a Colonia középiskolába jártak, és a személyzetnek is, akik 1968-as megnyitása óta itt dolgoztak” – fogalmazott.

A T+M Associates nevű környezetmérnöki céget áprilisban bízták meg azzal, hogy vizsgálják ki az iskola és az agydaganatos megbetegedések közötti kapcsolatot. McCormac szerint a vizsgálat 

nem talált ok-okozati összefüggést e betegségek és a Colonia középiskola épülete vagy területe között.

Kate McGreevy, a New Jersey-i egészségügyi minisztérium epidemiológusa szerint az iskolával összefüggésbe hozható agydaganatos betegek aránya összhangban van a hasonló megbetegedésben szenvedők arányával az államban, illetve az országban. Greevy szerint ezt a számot azért határozták meg, kontextust tudjanak biztosítani a közösség számára.

Nyitókép: Google Street View

 

#Külföld#daganatos betegség#iskola#vizsgálat#agydaganat#new jersey

Címlapról ajánljuk