Külföld

Újra karanténba küldhetik az embereket, ezúttal a majomhimlő miatt

rtl.hurtl.hu

2022. május 29. 16:26

Szlovákiában gondolkodnak el a szigorítás bevezetésén, a Szlovák Tudományos Akadémia Virológiai Intézetének szakértője alapján.

Szigorú karanténintézkedésekkel gátolná a majomhimlő terjedését a Szlovák Tudományos Akadémia szakértője – írta meg az Új Szó. Boris Klempa virológus szerint a maximális védelem és biztonság érdekében már a lappangási időszakban karanténba kéne vonulniuk a közeli kontaktoknak is.

Beteg embereknél a bőrtünetek alapján lehet tájékozódni. A személy csak akkor szűnik meg fertőzőképesnek lenni, amikor a bőrén lévő, vírust tartalmazó sebek és varok eltűnnek. Ez általában két-három hétig tart

– magyarázta a szakember.

Világszerte eddig mintegy 250 majomhimlős esetet regisztráltak május eleje óta 19 országban, ugyanakkor az Egészségügyi Világszervezet vezetése úgy véli: a betegség széles körű terjedésének kockázata továbbra is alacsony.

A Közép- és Nyugat-Afrika trópusi esőerdeiben is ritka vírust Európában először 2018-ban, az Egyesült Királyságban azonosították. A tünetek közé a jellegzetes kiütések mellett a láz, fejfájás, izomfájdalom, hátfájás, duzzadt nyirokcsomók, hidegrázás és fáradtság tartozik. Az emberről emberre nehezen terjedő betegségnek nincs ellenszere, az eredetileg feketehimlő ellen készült vakcinák mindazonáltal magas fokú védelmet nyújtanak ellene.

Nyitókép: Anton Raharjo / Anadolu Agency / Getty Images

#Külföld#majomhimlő#szlovákia#karantén

Címlapról ajánljuk