Külföld

Észak-Korea gyógyteával és több ezer tonna sóval küzd a covid ellen

rtl.hurtl.hu

2022. május 20. 18:38

Az állami sajtó a hagyományos gyógymódokat ajánlja a koronavírustól megbetegedett embereknek. 

Az észak-koreai állami sajtó legfeljebb a tünetek kezelésére alkalmas gyógymódokat ajánl a covidtól szenvedő emberek a betegség leküzdésére – jelentette a BBC. A brit közszolgálati adó beszámolója szerint a koronavírustól megbetegedett embereknek a hagyományos gyógymódok mellett olyan gyógyszerek beszedését javasolják, amik nem tesznek semmit a vírus ellen.

Észak-Korea május elején jelentette be, hogy a világjárvány kezdete óta először találtak Covid-19-es betegeket, miután több mint két évig fenntartotta azt a széles körben vitatott állítását, hogy koronavírus-mentes. Majd közölték, hogy már halálos áldozata is van a járványnak.


A betegeknek az állami irányítású média azt javasolta, hogy gyömbérből, vagy loncból készített teát igyanak, vagy fűzfalevélfőzetet – írta a BBC, ami emlékeztetett arra, hogy ezek legfeljebb egyes tüneteket enyhítésére lehetnek jók, de a vírusfertőzést nem gyógyítják.

Az észak-koreai sajtó a sós vízzel történő öblögetést is népszerűsítette, mint gyógymódot. Az állami hírügynökség ezzel kapcsolatban közölte, hogy több ezer tonna sót szállítottak az ország fővárosába, hogy „fertőtlenítő oldatot” készítsenek.

Emellett az olyan fájdalomcsillapítók, mint az ibuprofen használatát javasolták, valamint a vírufertőzés ellen teljesen hatástalan antibiotikumokat ajánlották a covidos betegeknek.

Összeomlás

A járvány kitörése humanitárius válsággal kapcsolatos aggodalmakat váltott ki Észak-Koreában, mivel az ország 26 millió lakosának többsége vélhetően nincs beoltva a koronavírus ellen, és a közegészségügyi rendszer évtizedek óta romokban hever.


Nyitókép: Étkezőt fertőtlenítő járványügyi dolgozó Észak-Koreában, 2022 május 16-án. Fotó: Kyodo News via Getty Images

#Külföld#észak-korea#covid#járvány#koronavírus#gyógymód

Címlapról ajánljuk