Külföld

Fehéroroszországban kivégezhetik azokat, akik szabotálni próbálják a kormány törekvéseit

Dévai LászlóDévai László

2022. május 18. 14:15

A fehérorosz törekvések alatt az orosz invázió támogatását kell érteni.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz miniszterelnök aláírta azt a törvényt, amely kibővíti, hogy az országban kikre szabhatnak ki halálbüntetést. Az új szabályozás szerint azt is kivégezhetik, akik terrorcselekményt hajtanak végre, vagy segédkeznek az előkészítésében – írja a BBC.

Továbbá fontos kitétel, hogy halálbüntetés várhat azokra is, akik szabotálják a kormány törekvéseit.

Fehéroroszország nagyon fontos szövetségese az oroszoknak az Ukrajna ellen indított háborúban. A Putyin által támogatott és erőteljesen befolyásolt fehérorosz kormány az invázió kezdete óta katonai- és logisztikai segítséget nyújt az orosz hadseregnek.

Fehérorszországban azért volt szükség a halálbüntetés jogkörének kiterjesztésére, mert egyre több vasúti dolgozó, hacker és katona kezdte el szándékosan szabotálni az oroszok támogatására irányuló állami cselekvéseket.

Az ellenálló fehéroroszok miatt sokszor akadozott a Kijevet ostromló orosz csapatok utánpótlása.

A szabotőrök miatt sok orosz csapat élelem, üzemanyag és lőszer nélkül rekedt a frontvonalon. A vezetés a szigorított törvénnyel próbálja elvenni az állampolgárok kedvét attól, hogy szembe menjenek a kormány elhatározásával.

Nyitókép: Lukasenka és Putyin a Kremlben. Kremlin Press Office / Handout/Anadolu Agency via Getty Images

#Külföld#orosz-ukrán háború#fehéroroszország#lukasenka#belarusz#halálbüntetés

Címlapról ajánljuk