Külföld

Videón, ahogy a tolvaj egy New York-i képviselő autójával driftelget, majd rommá töri azt

rtl.hurtl.hu

2022. május 13. 7:53

A járművet a törvényhozás elvileg szigorúan őrzött garázsából sikerült elcsennie.

Egy feltételezett autótolvaj tartotta izgalomban kedd hajnalban New York állam fővárosának lakóit. Albany utcáin ilyenkor még gyakran látni mulatozásból hazatérő embereket, szokatlan helyzetekből emiatt nincs hiány. Talán ezért is hallani a videón – amit a New York Post szerzett meg –, ahogy a járókelők éljeneznek, amikor a tolvaj a lopott járművel csikorogva driftelget a város utcáin. Egészen addig, amíg neki nem ment egy másik kocsinak. A tettes végül elmenekült.

A kocsiról menet közben kiderült, hogy az feltehetően az állam egyik republikánus párti képviselőjének a járműve, aki nem sokkal korábban jelentette, hogy ellopták a BMW-jét a törvényhozás garázsából. Mint kiderült, megannyi helyihez hasonlóan, a képviselő is bent hagyta a kulcsát a kocsiban, hiszen korábban ebből sohasem volt baj.

„Egy idióta vagy, és megmondtam, hogy ez lesz” – idézte a New York Postnak a republikánus politikus a feleségét.

Az albanyi rendőrség egyelőre még nem erősítette meg a felvételek hitelességét, de az autó, a helyszín és az időpont egyezik egy olyan baleset leírásával, ami az állami rendőrség szerint kedden, hajnali fél négy körül történt.

Nyitókép: Az albanyi törvényhozás épülete – Fotó: John Greim/LightRocket via Getty Images

#Külföld#new york#törvényhozás#driftelés#tolvaj#képviselő