Külföld

Százával találtak szélsőségeseket a német hatóságoknál

rtl.hurtl.hu

2022. május 13. 13:37

A katonai elhárításhoz és a parlamenti őrségbe is jutott belőlük.

Több mint háromszáz esetben találtak szélsőjobboldali kötődést a német szövetségi és tartományi hatóságok dolgozóinak átvilágítása során – számol be a DPA hírügynökség nyomán az al-Jazeera.

A szövetségi belügyminisztérium 860 dolgozót vizsgált, 38 százalékuknál láttak indokoltnak alaposabb vizsgálatot. 327 esetben állapítottak meg kapcsolatot szélsőjobboldali szervezettel vagy párttal, illetve olyan szurkolói vagy küzdősporttal foglalkozó közösségekkel, amelyeket a szélsőjobboldali szubkultúra részeként tartanak számon.

Azok közül, akiket szélsőjobboldaliként azonosítottak, 83-an a katonai elhárításnál, 18-an a szövetségi rendőrségnél, négyen a vámhatóságnál, ketten a szövetségi bűnügyi nyomozó hivatalnál, egy-egy érintett pedig a belföldi elhárításnál, a külföldi hírszerzésnél, illetve a parlamenti őrségnél dolgoztak.

Harminc embernél merült fel, hogy kapcsolatban állnak a Reichsbürger nevű mozgalommal, amelynek követői elutasítják az állam fennhatóságát, és gyakran az adófizetést is.

Illusztráció: Sebastian Willnow/picture alliance via Getty Images

#Külföld#németország#szélsőjobboldal

Címlapról ajánljuk