Ez Putyin vágyálma, amiért feldúlta Ukrajnát

Két és fél hónapja tart Vlagyimir Putyin orosz elnök „villámháborúja” Ukrajna ellen. Amikor február végén több irányból is megindultak az orosz tankok, Putyin egyebek mellett azzal igazolta a szomszédos független európai állam lerohanását, hogy Oroszország biztonságát csak úgy tudja garantálni, ha „nácimentesíti” az ukrán felső vezetést, demilitarizálja Ukrajnát, és ezzel távol tartja a NATO-t határaitól. Az azóta eltelt hetekben nyilvánvalóvá vált, hogy ebből lényegében semmi sem valósult meg. Az orosz inváziós erők északról feladták Kijev elfoglalásának terveit, és most minden eszközzel arra törekszenek, hogy Kelet-Ukrajnában, a Donyec-medencében harcoljanak ki fölényt (de azt is egyre kevesebb sikerrel teszik). Ez nemcsak a hadműveleteket, hanem a civil lakosság ellen elkövetett támadásokat, tömeges nemi erőszakot, deportálást, és egyre valószínűbb, hogy népirtást is jelent.

Az orosz hadsereg olyan háborús taktikát kezdett alkalmazni, ami messze túlmutat az egyes katonák által elkövetett alkalmi bűncselekményeken: a délszláv, illetve a csecsen háborúból ismert bűncselekmények 2022-ben újra megjelentek egy európai fegyveres konfliktusban. Úgy tűnik, hogy a nemzetközi jogi normákat felrúgó hódítás célja nem a sokat emlegetett békefenntartás, vagy „nácimentesítés”, hanem valami egészen más.

Régi-Új-Oroszország

A biztonságpolitikai, külpolitikai szakértők elemzéseiben az elmúlt hetekben gyakran felbukkant két nem létező állam neve: Novorosszija (avagy Új-Oroszország) és a Szovjetunió. Ezek össze is függenek, mint afféle geopolitikai matrjoska baba. Mindkettő mögött a jó ideje napirenden lévő putyini álom, az imperialista orosz birodalom, a szovjet idők nagyhatalmi státuszának újraélesztése áll, amiben Ukrajna mint önálló ország, illetve az ukrán nép mint önálló nemzet nem szerepel.

A mai Ukrajna déli, délkeleti részén, a Fekete-tenger, Azovi-tenger északi partvidékén elterülő Novorosszija története a cári Oroszországig nyúlik vissza. 

Új-Oroszország a XVIII. századi orosz birodalom régiójaként a Krími Tatár Kánság és a többé-kevésbé önálló zaporizzsjai kozák protoállam összeolvadásából jött létre 1764-ben. 

A novorosszijai kormányzóság megalakításával Nagy Katalin orosz cárnőnek az volt a célja, hogy a zömmel románok, szerbek és ruténok által lakott hatalmas sztyeppevidéket, mint katonai ütközőterületet ékelje a háborúzó Orosz Birodalom és az Oszmán Birodalom közé. Novorosszija mintegy 40 évig működött önálló kormányzóságként, ez idő alatt területe folyamatosan változott, hol csatoltak hozzá, hol hasítottak belőle, de volt hogy feloszlatták, majd újraalakították. 

Novorosszija I. Sándor cár uralkodása kezdetén szűnt meg, a XIX. század első éveiben. A terület azonban, afféle katonai felvonuló-terepként a törökökkel vívott későbbi háborúk során is fontos stratégiai szerepet töltött be egészen a cári Oroszország 1917-es összeomlásáig. Novorosszija 1918-ban merült feledésbe hosszú-hosszú időre, az újra megalakuló ukrán állam, illetve később a Szovjetunió létrejöttével, az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság déli részeként.

Ugrás a XXI. századba

Novorosszija ideája 2014-ben támadt fel. A nagyhatalmi törekvéseket dédelgető orosz elnök ekkor adta ki a parancsot a Krím félsziget megszállására, amivel párhuzamosan kikiáltották a Donyec-medence két szeparatista államát, a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságot. Ez a két államalakulat szövetségre lépve, a tiszavirágéletű XVIII. századi kormányzóság történelmi örökségére hivatkozva támasztotta föl Új-Oroszországot, ezt a nemzetközileg soha el nem ismert, Ukranján belüli laza konföderációs árnyékállamot. 

Az orosz-ukrán háború 2014 májusa és 2015 májusa közötti időszakában a Moszkva által támogatott szakadár oroszbarát milíciák próbálkoztak további területeket is Novorosszijához csatolni, de az odesszai, a harkovi, és 6-7 másik, kisebb régióval létrehozandó unió terve megbukott az ukrán ellenállásnak köszönhetően. 

Ugrás még 6 évet előre az időben: Novorosszija, mint valami búvópatak ismét felbukkan a hírekben, külpolitikai elemzésekben. 

Novorosszija mint önálló állam sosem létezett, de mint hivatkozási alap tökéletes eszközként szolgál a Moszkva által szított dél-ukrajnai szeparatista mozgalmak számára

– mondta az rtl.hu-nak Rácz András Oroszország-szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatója. Novorosszija olyan koncepció, ami időről időre felmerül a térség viharaiban, és bár államisággal sosem bírt, kulturálisan és történelmileg valamennyire mégis elkülönült Ukrajnán belül. 

„Még a Szovjetunió felbomlásakor is felmerült az önállósága, de akkor sem lett belőle semmi” – emlékeztetett a szakértő a kilencvenes évek elejének zűrzavaros időszakára.

Novorosszija a kelet-ukrajnai szeparatizmus felélesztésével jutott főszerephez. „A Krím félsziget annektálása után Oroszországnak kezdetben több terve is volt, hogy mihez lehet kezdeni a térségben, miképp lehetne kiterjeszteni az Ukrajnától megszerzendő területeket” – magyarázta Rácz András. Az eredeti elképzelés az volt, hogy Moszkva a krímihez hasonló oroszbarát köztársaságok kikiáltását szeretné elérni, felkeléseket kirobbantva például Dnyipro, Mariupol, Herszon városokban. „A krími forgatókönyv megismétlése azonban nem járt sikerrel, a helyi lakosság nem volt vevő az oroszbarát szeparatizmusra, csupán Donyeck és Luhanszk volt az, ahol az oroszbarát felkelések célt értek.” Moszkva ekkor úgy döntött, hogy B-tervként valamiféle Ukrajnán belüli, nem nemzeti, etnikai, hanem állami, területi alapú szeparatista identitást kell létrehozni. Ebből lett 2014-ben a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaság Novorosszija néven kikiáltott konföderációja, amit történelmi előzményekre hivatkozva, a térség vegyes etnikai összetételű (orosz, szerb, román, görög, tatár, kozák, stb) népességét helyezte volna orosz befolyás alá.

Novorosszija fáklyája

Csakhogy nagyon hamar kiderült, hogy a Moszkva által erőltetett szeparatizmus így sem tud terjedni. Ukrajna 2014. május 25-én új elnököt választott, és Petro Porosenko vezetésével ellentámadásba lendült. A terrorellenes hadműveletben visszaszerezték például Mariupolt is, sőt 2014 augusztusára majdnem elvágták egymástól Donyecket és Luhanszkot. „Ekkorra nagyon közel járt az orosz szeparatizmus ahhoz, hogy katonai  vereséget szenvedjen. A szeparatisták területet vesztettek, Donyeck és Luhanszk kivételével ukrán ellenőrzés alatt volt a térség” – idézte fel Rácz András. 

Ezt megakadályozandó, az orosz hadsereg reguláris erőkkel is beavatkozott. 2014 szeptemberében nagy vereséget mértek az ukrán hadseregre Ilovajszknál, és ezután megkötötték a Minszk-I tűzszüneti megállapodást. A szeparatisták azonban nem tartották be a tűzszünetet, és délen előrenyomultak, egészen az Azovi-tengerig. A kiújuló harcoknak az vetett véget, hogy 2015 februárjában Ukrajna másodjára is vereséget szenvedett az orosz haderőtől, ezúttal Debalcevénél. „Az ezt követően megkötött, Minszk-II. fegyverszünet rögzítette a status quót, és ebből lett aztán a kontaktvonal, ami mentén  az orosz-ukrán háború megmerevedett. Érdemi elmozdulás ettől a kontaktvonaltól 2022. februárjáig nem volt.”

„Hiába próbálta az orosz állami média felépíteni Új-Oroszország képét, hiába írtak orosz történészek egy 500 oldalas Novorosszija-történelemkönyvet, hiába adták ki a donyecki milícia vezetőjének, Pavel Gubarevnek Novorosszija fáklyája című önéletrajzát, a Novorosszija-projekt, aminek elindításában a Kreml integráns szerepet játszott, 2015 májusára halott volt, hivatalosan is berekesztették” – mondta Rácz András. 

„2022 februárja óta azonban komoly elmozdulás van a katonai helyzetben. Az orosz invázió következtében jelenleg olyan területek is orosz kézen vannak, amiket 2014-ben sikertelenül próbáltak megszerezni. Természetes tehát, hogy előkerült a Novorosszija-ötlet.”

Azt, hogy mi történhet a következő hetekben, hónapokban, a szakértő szerint nehéz megjósolni. „Az orosz vezetés mindig több projektet futtat párhuzamosan a háttérben. Az egyik lehetséges csapásirány, a Novorosszija-projekt újbóli felfuttatása. Második lehetőségként egy krími szövetségi körzet létrehozását lehet említeni, amihez az elfoglalt ukrán megyéket hozzácsatolhatják. Harmadsorban egy kamu népszavazás után az úgynevezett Herszoni Népköztársaság kikiáltása is szóba jöhet, a Kelet-Ukrajnában 2014-ben látott mintát követve. És még egy sor más forgatókönyv, amiről nem tudunk.”

A népirtás mint eszköz

A Kreml mindenesetre nehezebb döntési helyzetben van, mint 2014-ben volt, vélekedett Rácz András: „Ez az Ukrajna nem az az Ukrajna, ami 8 évvel ezelőtt volt. Herszonban egész biztos, hogy semmi támogatottsága nem lesz a népköztársaság kikiáltásának. Rájuk erőltethetik, de még olyan passzivitásra sem számíthat Moszkva, mint 2014-ben Donyeck és Luhanszk lakossága esetében. A 2014-es meggyengült ukrán állammal ellentétben mostanra világossá vált, hogy egyáltalán nem jó az oroszok, és főleg nem a szeparatisták irányítása alatt élni. Nem véletlen, hogy a mostani orosz támadás semmiféle támogatással nem találkozott a lakosság részéről.” 

A szakértő szerint a civilek ellen elkövetett szörnyűségeknek is az a célja, hogy az orosz hadsereg megtörje a lakosságot és a területet elnéptelenítse: 

Az orosz megszállók által az egész világ szeme előtt elkövetett háborús bűntettek barbár módon hatásos eszközül szolgálnak ahhoz, hogy minél kevesebb embert kelljen – Moszkva szóhasználatával élve – pacifikálni. 

A lakosság elüldözése a Moszkvából vezérelt közigazgatás szempontjából magyarázható: a senki számára nem vonzó, elpusztított területeken kevesen maradnak meg, így Donyeckhez és Luhanszkhoz hasonlóan döcögve, de működni tud a katonai megszállással legitimált orosz fennhatóság.

A nagy Oroszország kovácsolta frigy

De mit nyer Moszkva egy harcokban letarolt Új-Oroszországgal, amit a nemzetközi közösség úgysem ismer el önálló államként? „A Donyec-medence nehéziparának, bányáinak, erőműveinek megszerzése fontos stratégiai cél. Herszon megye bekebelezésével szárazföldi folyosó nyílhat a 2014-ben elfoglalt Krím félszigethez, a nagy lélekszámú orosz lakossággal bíró megyék nagyvárosait (Dnyipro, Harkiv, Herszon, Mariupol, Mikolajiv, Odessza, Zaporizzsja) orosz ellenőrzés alatt tartva az egész Fekete-tengertől el lehet vágni Ukrajnát, gazdasági és katonai téren is nagymértékben meggyengítve azt.” 

Rácz András azt azonban kétli, hogy a Szovjetunió bármilyen formában történő feltámasztása reális célja lehetne Putyinnak: „A Szovjetunió emlegetése, a sarlós-kalapácsos vörös zászlók kitűzése sokkal inkább trollkodás, hivatkozási alap. Ezen kívül arra is alkalmas, hogy a lakosság egy részében még meglévő szovjet nosztalgiára rájátszanak vele. A nyilvánvaló nagyhatalmi törekvései ellenére nem valószínű, hogy az orosz elnök az 1991 előtti szovjet időket akarná visszahozni.”

Megfogyva bár, de törve nem

Végezetül felvetődik a kérdés, hogy mi lehet Ukrajna sorsa? Megelégszik-e Putyin egy megcsonkított, kivéreztetett, tengertől elzárt Ukrajnával?

Rácz András szerint mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy Oroszország ereje véges, katonai és gazdasági tekintetben is, nem képes Ukrajna egészének elfoglalására, vagy az ukrán államiság eltörlésére: 

Ukrajna bár súlyos területi veszteségeket fog elszenvedni, olyan értelemben tulajdonképpen már győzött, hogy meg fog maradni az államisága.

„Moszkva az általa mostanra elfoglalt, illetve Donyeck és Luhanszk megyében elfoglalni szánt területeken túl várhatóan ragaszkodni fog ahhoz is, hogy Ukrajna mondjon le a NATO- és EU-tagságra való törekvésről, és kerüljön bele ezek helyett a semlegesség az ország alkotmányába. Ez utóbbi követelés teljesítésére egyébként Kijev tudomásom szerint hajlandó is volna” – tette hozzá a szakértő.

Moszkva továbbra is követelheti Ukrajna demilitarizálását is, amit pontosan ugyan sosem definiáltak, de mivel Oroszország a háború során szisztematikusan rombolja Ukrajna védelmi iparát és katonai infrastruktúráját, ezért ez a „demilitarizáció” alighanem pontos definíció nélkül is megvalósul, hiszen meg fog semmisülni Ukrajna egyébként jelentős hadiiparának legnagyobb része.

Az viszont nem látszik, hogy Oroszországnak lenne elég katonai ereje ahhoz, hogy Ukrajna fekete-tengeri partvidékét is megszerezze: „Összességében én azt tartom valószínűnek, hogy a háború végén egy megcsonkított, az Azovi-tengertől elzárt, de a Fekete-tengerhez továbbra is hozzáférő, jelentős személyi, területi, és infrastrukturális veszteségeket elszenvedő, alkotmányosan semleges Ukrajnát fogunk látni” – vélekedett Rácz András. 

Az ukrán lakosság pedig ugyanúgy képes lesz újjáépíteni az országát, mint ahogyan a történelem során már jó néhányszor megtette.

Nyitókép: egy romos híd Debalcevnél, 2015-ben – Fotó: Brendan Hoffman/Getty Images

Felhasznált források:

• Russian general says Moscow aim is to leave Ukraine as a landlocked country (Euractiv)
• Here's Why Mariupol Is Such A Prized Target For Russia (Forbes)
• Is Ukraine’s Endgame a Russian Land Bridge? (Foreign Policy)
• 'Novorossiya,’ the latest historical concept to worry about in Ukraine (Washington Post)
• Ukraine crisis: What is Novorossiya role? (BBC)
• Putin’s “Greater Novorossiya” – The Dismemberment of Ukraine (FPRI)