Külföld

„Felkészültem a halálra” – rémisztő videón, ahogy földrengésről kisiklik egy japán szupergyorsvonat

rtl.hurtl.hu

2022. március 17. 11:28

Erős földrengés rázta meg Japánt. 

Legalább négy ember meghalt, és több mint százan megsérültek szerdán este Japánban, miután egy 7,4-es erősségű földrengés rázta meg az ország középső részét. Az erős rengés után cunamiriadót rendeltek el, de azt később visszavonták. A partokat csak kisebb, harminc centiméteres hullámok érték el.


A rengés miatt nagyjából kétmillió ember maradt áram nélkül. A halottak között van egy 60 éves férfi, aki a második emeletről zuhant le evakuálás közben, és egy 70-es éveiben járó férfi, aki annyira megrémült, hogy szívrohamot kapott – közölte a japán Kyodo News.

A földrengés érintette a fukusimai atomerőművet is, ahol 2011-ben atomkatasztrofa történt egy 8.9-es rengés után. A japán hatóságok közlése szerint az erőműnél most minden rendben van.

A helyi idő szerint este fél 12-kor történt földrengés a beszámolók szerint olyan erős volt, hogy az épületek kilengtek, és az utcán nem lehetett állva maradni. A károk nagyságáról egyelőre nem érkezetek jelentések.

Földrengésben összeomlott ház a japán Fukusima tartományban, 2022 március 17-én. Fotó:  Kyodo News via Getty Images

A rengés miatt kisiklott egy Shinkasen szupergyorsvonat is. Erről az egyik utas készített telefonos felvételt. A férfi a helyi sajtónak elmondta, hogy a vonat még haladt, amikor az utasok mobiljaira elkezdtek érkezni a földrengésre figyelmeztető vészjelzések, majd hirtelen óriási robajt lehetett hallani, és a szerelvény „elkezdett ugrálni”, és erősen rázkódni.


Az egyik utas a Kahoku című japán lapnak elmondta, hogy a rázkódástól a széksorok közé esett, és olyan érzés volt, mintha „a levegőben úsztam volna”. A 47 éves férfi hozzátette:

Felkészültem a halálra.

A földrengés miatt a vonat kisiklott, és az azon utazó 78 utas négy órán keresztül volt a fűtés nélkül maradt szerelvény foglya, mire kimentették őket. A beszámolók szerint senki sem sérült meg.

Földrengés miatt kisiklott vonat Japánban, 2022 március 17-én. Fotó: Kyodo News via Getty Images

Nyitókép: YouTube / KAHOKUSHIMPO

#Külföld#japán#földrengés#szupergyorsvonat#vonat#shinkansen#kisiklott

Címlapról ajánljuk