Külföld

Így terelné saját magához a menekülő ukránokat Oroszország – térkép

rtl.hurtl.hu

2022. március 7. 13:57

Térképünk a háború hétfői állásáról.

Oroszország humanitárius folyosók megnyitását jelentette be a támadás alatt álló városokban rekedt ukrán lakosság számára, csakhogy ezek nagy része orosz és fehérorosz területekre vezet – írtuk korábban.

Térképünkön azt mutatjuk meg, hogy – a március 7-i állás szerint – hol zajlanak harcok Ukrajnában, honnan és merre nyomulnak előre az oroszok, és rózsaszínnel jelöltük, hogy mely területeket foglalták el. Emellett kék szaggatott vonallal láthatók az oroszok által javasolt menekülési útvonalak.

A Reuters hírügynökség tudósítása szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szóvivője teljességgel erkölcstelennek nevezte, hogy Oroszország a saját, illetve a vele szövetséges Fehéroroszország területére biztosítana elvonulást a lakosságnak, szerintük ezzel az emberek szenvedését arra akarják felhasználni, hogy a tévében mutogathassák. „Ők Ukrajna polgárai, és biztosítani kell számukra a jogot, hogy Ukrajna területére meneküljenek” – tette hozzá.

#Külföld#orosz-ukrán háború#oroszország#ukrajna#térkép