Külföld

Forma-1: elküldte Mazepint a Haas a háború miatt

rtl.hurtl.hu

2022. március 5. 11:20

Az orosz versenyző apja Putyin közeli szövetségese és támogatója.

Távozik a Forma-1-ben szereplő Haas istállótól az orosz Nyikita Mazepin. Az amerikai tulajdonban álló csapat szombaton megerősítette a korábbi sajtóértesüléseket, melyek szerint a 23 éves versenyző az ukrajnai háború miatt nem maradhat a Haasnál – írja az MTI.

Az istálló azt is bejelentette, hogy felmondja a szerződést főszponzorával, az Uralkali orosz műtrágyagyártó és -forgalmazó céggel. Az F1-es pilóta édesapja Dmitrij Mazepin, az Uralkali többségi tulajdonosa. Korábban, miután Oroszország háborút indított Ukrajna ellen, az amerikai csapat átfestette versenyautóit, amelyről lekerült a támogató logója, valamint az orosz nemzeti színek is.

Dmitrij Mazepint Putyin közeli szövetségesei és támogatói között tartják számon. Egyike volt azoknak a vezető orosz üzletembereknek, akiket meghívtak egy találkozóra Putyinnal a Kremlben néhány órával az invázió kezdete után – emlékeztet a BBC.

A Sky televízió információi szerint Mazepin helyére az amerikai-brazil Pietro Fittipaldi, a kétszeres Forma-1-es világbajnok Emerson Fittipaldi unokája érkezik a Haashoz. A csapat másik versenyzője Mick Schumacher, a legendás hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia.

A Forma-1-es világbajnoki idény március 20-án rajtol Bahreinben.

Nyitókép: Nyikita Mazepin barcelonai tesztelésen február 23-án. Fotó: Hasan Bratic/DeFodi Images via Getty Images

 

#Külföld#forma 1#orosz-ukrán háború#Sport

Címlapról ajánljuk