Külföld

Hosszú ostromra készülhetnek az oroszok Kijevben, erre utal hosszú menetoszlopuk

rtl.hurtl.hu

2022. március 1. 21:24

A konvoj főleg katonai szállítójárművekből áll, hogy biztosítsák az utánpótlást a Fehéroroszország felől lassan előrenyomuló inváziós erőknek.

Egy brit elemző cég, a McKenzie Intelligence Services alapoabban kielemezte azokat a műholdfelvételeket, amelyek alapján korábban azt állapították meg, hogy egy több mint 60 kilométer hosszú katonai menetoszlop halad Fehéroroszország felől Kijev felé – írta a BBC.

Az elemzők szerint a konvoj valójában nem 60 kilométer hosszú, hanem különböző egységekből áll, amelyek a fehérorosz határról induló főút mentén húzódnak. Céljuk, hogy összekapcsolódjanak az orosz egységekkel Kijev északi külvárosában. A konvoj haladását azonban több helyen lerobbant járművek akadályozzák.

Az oszlop néhány harckocsiból és gyalogsági harcjárműből, de főleg logisztikai járművekből (azaz például teherautókból, üzemanyag-szállítókból) áll, ami a szakértők szerint arra utal, hogy hosszú ütközetre készülnek.

A McKenzie hírszerző szolgálat által vizsgált képfelvételeken egy orosz ejtőernyős zászlóalj is látható, amely beássa magát a Kijev közelében lévő Hosztomel repülőtéren, amely Ukrajna legfontosabb nemzetközi teherszállító repülőtere és kulcsfontosságú katonai légibázisa. Az orosz tüzérség azonban még az ukrán főváros nagy részének hatótávolságán kívül van.

Az elemzők szerint az elmúlt 24 órában az orosz haderő keveset haladt előre, ami logisztikai nehézségekre utal.

Nyitókép: Getty Images

#Külföld#orosz-ukrán háború#kijev