Miért szöknek vissza a disszidensek a világ egyik legkegyetlenebb diktatúrájába?

Kim Vujeong észak-koreai férfi az életét kockáztatta, amikor a világ egyik legelnyomóbb rezsimje elől menekült, és – átkelve egy szögesdrót-kerítésekkel védett militarizált szakaszon – átszökött a határon Dél-Koreába. 

Aztán egy év múlva visszament. 

A CNN cikke szerint mindkét országban homályban maradt, hogyan zajlott a kissé magának való férfi élete, így nem tudni, pontosan miért döntött úgy, hogy visszatér egy diktatúrába. A dél-koreai média arról számolt be, hogy a harmincas éveiben járó férfi – akit egyébként hivatalosan nem neveztek meg, csak a társai szerint hívják Kim Vujeongnak – korábban tornász volt, Dél-Koreában pedig építőmunkásként dolgozott. 

A férfi esete ritka, de nem példa nélküli: az elmúlt évtizedben több mint 10 ezer észak-koreai disszidáló érkezett Dél-Koreába, közülük viszont harmincan visszatértek hazájukba. Rájuk a hivatalos dél-koreai információk szerint kényszermunkatáborok várnak.

A jogvédők szerint ugyanakkor, még ha nem is világos, hogy a férfi miért hagyta el Dél-Koreát, az a tény, hogy néhány észak-koreai disszidáló hajlandó visszatérni a világ politikailag legelszigeteltebb országába, azt mutatja: 

rendkívül sok kihívás nehezíti az észak-koreaiak életét délen.  

A koreai háborút 1953-ban fegyverszünet zárta le, azóta Észak- és Dél-Koreát szinte áthatolhatatlan határ választja el. Dél-Korea az elmúlt évtizedekben modernizálódott, és a világ egyik leggazdagabb és technológiailag legfejlettebb országává vált, miközben Észak-Korea egyre inkább elszigetelődött, az állampolgárok nélkülöznek, és az alapvető szabadságjogok sem biztosítottak számukra. 

A dél-koreai egyesülési minisztérium szerint 1998 óta több mint 33 ezer ember disszidált Észak-Koreából Dél-Koreába. A sikeresen átszökők száma azonban csökkent az elmúlt években, miután Kim Dzsongun még szigorúbb határellenőrzést vezetett be északon annak érdekében, hogy megakadályozza a covid beáramlását.

Nagyon ritka esetekben viszont a próbálkozóknak sikerül átszökniük az Észak- és Dél-Koreát elválasztó, szigorúan őrzött demilitarizált zónán. A túlnyomó többség, mint például a cikkben megszólaló Kang Csunhjuk, Észak-Korea kínai határain át menekült.

Éhezés és elnyomás

Kang családja 1998-ban szökött át Kínába, akkor ő még csak 12 éves volt, majd néhány évvel később eljutottak Dél-Koreába. A férfi Észak-Koreára úgy emlékszik vissza, hogy folyamatosan éheztek. Néha a családja egyetlen adag száraztésztából készített ételt, amelyet egy hétig ettek.

Nem volt érdemes iskolába járni. Az osztálytársaimmal inkább ételeket loptunk, kukoricát vagy burgonyát

– mondta.

Az Észak-Koreai Menekültügyi Alapítvány idei felmérése szerint a megkérdezettek 22 százaléka az élelmiszerhiány miatt szökött át a határon, a leggyakrabban említett motiváció pedig a rezsim állandó felügyelete volt (a háromezer válaszadó közül 23 százalék említette ezt).  

A menekültek, amint megérkeznek Dél-Koreába, 

• pénzügyi támogatást, 
• szállást, 
• egészségügyi ellátást kapnak, 
• és kötelező részt venniük egy 12 hetes oktatáson, amely segít nekik alkalmazkodni az új otthonukhoz. 

Ennek ellenére a disszidálók élete gyakran küzdelmes.

Kang Nara például 2014-ben tinédzserként disszidált, és úgy gondolta, hogy dél-koreai élete olyan lesz majd, mint azokban a filmekben, amelyeket titokban nézett Észak-Koreában. Új otthona azonban nagyon távol állt attól a romantikus világtól, amelyet a képernyőn látott. Édesanyja egyébként már korábban átszökött a határon, később pedig ketten éltek együtt Dél-Koreában. 

Édesanyja sokat volt távol otthonától a munkája miatt, ráadásul annak érdekében, hogy megéljenek, egy észak-koreai disszidensek előtt fellépő csoportban is táncolt. Kang Narának kommunikációs problémái nem voltak, hiszen ugyanazt a nyelvet beszélte, mégis magányos volt, és kevés barátja volt Dél-Koreában.

Sokaknak az elhelyezkedés is gondot okoz, a 2020-as statisztikák szerint a disszidensek 9,4 százalékos munkanélküliségi rátája jóval magasabb, mint a teljes társadalomban mért 4 százalék. 

Ugyanaz a nyelv, mégis kicsit más

Egy másik menekült azt mondta, hogy kultúrsokkkal küszködött, amikor néhány évvel ezelőtt disszidált, ismeretlen volt számára például az a sok angol kifejezés, amely a déliek nyelvében megjelent. 

Kang Csunhjuk családja lakást is kapott a kormánytól, ám észak-koreai akcentusa megnehezítette számára, hogy beilleszkedjen az iskolába. Emiatt kimaradt onnan, és 25 éves koráig kétkezi munkát végzett.

Az 54 éves Kim Rjonhuj Észak-Koreában viszonylag jómódban élt, majd 2011-ben Kínába utazott, hogy rokonait meglátogassa, és májbetegség miatt orvosi ellátást kérjen. Tervei szerint rövid időre átment volna Dél-Koreába is, hogy ott pénzt keressen, de útlevelét annál a csoportnál hagyta, amely segített neki az utazásban. Ez azt jelentette, hogy soha többet nem mehetett haza. 

Kim szerint a dél-koreaiak gyakran ellenségesek, különösen amikor Észak-Korea vezetője rakétákat lő ki. A CNN-nek azt mondta, hogy nehezen alkalmazkodott a piaci nyomás által irányított kapitalista társadalomhoz.

Olyan, mintha mi olaj lennénk, Dél-Korea pedig víz, a kettő nem keverhető össze

– mondta.

Ez egyébként általános vélemény a disszidálókkal kapcsolatban. Az Észak-Koreai Menekültek Alapítvány felmérése szerint ugyan a legtöbb ember boldog Dél-Koreában, mert szabad életet élhet, és a munkájukhoz képest jól kereshet, ám sokan kifogásolják az intenzív kapitalista versenyt. 

Kim számára azonban a legnehezebb a családtól való elszakadás volt, márpedig a dél-koreai törvények tiltják az észak-koreai emberekkel való kommunikációt. 

Ha Kim nem szökik vissza Észak-Koreába, vagy ha a két Korea nem köt békemegállapodást, akkor kevés az esélye annak, hogy valaha is látja a családját. 

Kim utoljára 17 éves korában látta a lányát, aki most már 28 éves. Csak újságírókon keresztül tud kommunikálni a családjával, akik leveleket és ajándékokat visznek neki Észak-Koreába. A 2020-as koronavírus-járvány óta erre sincs lehetőség. 

Ijesztő egyedül lenni. Amikor este fényt látok más lakásokban, elképzelem, hogy a családok együtt vacsoráznak. Ez a legszomorúbb és legmagányosabb érzés.

A dél-koreai élet nehézségei ellenére a többség nem szökik vissza. 

Seo Dzsaepjeong, az észak-koreai disszidensek szövetségének igazgatója 2001-ben disszidált. Dél-Koreában eltöltött 20 éve alatt csak egy disszidenst ismert személyesen, aki visszatért Észak-Koreába.

Szerinte az is kérdéses, hogy az Észak-Koreába visszatért 30 disszidáló közül hányan távoztak szabad akaratukból. Úgy vélte, egyeseket zsarolhattak vagy elraboltak a Kína és Észak-Korea közötti határ közelében.

Másoknak komoly pénzügyi nehézségeik adódhattak, ami miatt nem maradt más választásuk.

Li Nakjung, az egyedülálló szülők és a fogyatékkal élő disszidálók aktivistája azt mondta, sokaknak már akkor jelentős adósságuk van, amikor átlépik a határt. 

Nem tudni, mi lett a tornásszal

Egy hónappal az után, hogy a tornász Kim visszautazott Észak-Koreába, nem tudni, hogy életben van-e még. A dél-koreai hadsereg ugyan látta, amint a szögesdrótokon keresztül belépett a demilitarizált zónába, de nem sikerült megállítaniuk.

Négyszer látták a biztonsági kamerán a határ déli oldalán, egyszer pedig azután, hogy átlépte a katonai demarkációs vonalat. Az is gyanús, hogy az észak-koreai állami média egyáltalán nem számolt be az esetről, pedig a hasonló ügyekben hetekig szól a dicshimnusz. 

Mindenesetre az újabb visszatérés miatt Dél-Koreában ismét napirendre került, hogy javítani kell a disszidenseket segítő politikát. Sokan azonban szkeptikusak ezzel kapcsolatban, mert még a viszonylag sikeresen beilleszkedők is küzdenek néha azzal a gondolattal: jó lenne visszatérni Észak-Koreába. 

Két évvel az átszökése után például Kang Nara is azt közölte az anyjával, hogy vissza akar menni. Végül letett erről, mert nem akarta kockára tenni az életét. A 25 éves Kang így jelenleg televíziós személyiség és YouTuber, több mint 300 ezer feliratkozóval. Ennek ellenére a CNN-nek azt mondta:

Még ma is azon tűnődöm, hogy jól döntöttem-e. Nehéz itt az élet.

Nyitókép: MTI/EPA/KCNA