Túlélte a helikopterbalesetet, és 12 óra alatt kiúszott a partra a miniszter
2021. december 22. 5:59
Amikor a madagaszkári miniszter partot ért, azt mondta, hogy egy kicsit fázik, de amúgy semmi baja.
Tizenkét órán keresztül úszott a madagaszkári kormány egyik minisztere, miután az őt szállító helikopter belezuhant a tengerbe – írta a BBC.
Serge Gelle rendőrminiszter, amikor elérte a mahambói partot két utastársával együtt, azt mondta, „még nem jött el a halálom ideje”. Azt is megjegyezte, hogy nem sérült meg, de egy kicsit fázik. A csapat egyébként éppen egy olyan területet vizsgált át, ahol egy utasszállító hajó elsüllyedt. Abban a balesetben legalább 39-en meghaltak.
A BBC cikke szerint egyelőre nem tudni, hogy miért zuhant le a helikopter, de a rendőrminiszter állítása szerint a három utas hétfő este 7 órától másnap reggel 7 óráig volt kénytelen úszni.
A helyi rendőrfőnök egyébként azt mondta, hogy a helikopter egyik ülésébe kapaszkodtak, így jutottak el a partig. Szerinte Serge Gelle mindig remek kondiban volt, és ez most is jellemző rá, „olyan, akár egy 30 éves”.
A miniszter egyébként augusztusi miniszteri kinevezése előtt harminc évig szolgált a rendőrségnél.
Nyitókép: Andry Rajoelina madagaszkári elnök Twitter-oldala